Nem kategorizált
Fókuszban a szálastakarmány betakarításának és másodvetésének technológiai gépsora
A korábbi évekhez hasonlóan a KITE Zrt. idén is mozgó- és állógépbemutatóval vett részt a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-n, ráirányítva a figyelmet a legújabb technológiai fejlesztésekre és gépújdonságokra.
Az eseményen tartott szántóföldi bemutatóján a cég a szálastakarmány betakarításának és másodvetésének technológiai gépsorára helyezte a fókuszt. Emellett pedig a KITE kiállítási területén itt debütált a John Deere új S7 kombájncsaládja és a vállalat portfóliójának újdonsága, a Monosem márka is.
Az ország egyik legnagyobb szántóföldi kiállításán a szervezők a fenntartható, illetve a klímaváltozáshoz alkalmazkodó gazdálkodási módszerek, eszközök bemutatására helyezték a hangsúlyt.
A téma aktualitása a mezőgazdaság minden szegmensét érinti, köztük az állattenyésztést is, hiszen az éghajlatváltozás kihívást jelent a minőségi takarmány-előállítás során. A KITE a megoldásokat továbbra is a technológiai és műszaki lehetőségekben látja, valamint olyan precíziós alkalmazásokban, melyekkel a szántóföldi növénytermesztés és a tömegtakarmány-előállítás a fenntarthatóság mellett hatékonyabbá és jövedelmezőbbé válik.
Ennek tükrében a rendezvényen a KITE Zrt. szántóföldi bemutatóján a legújabb navigációs megoldásokat, a talajvédő talajművelési rendszereket és az ezekhez illeszkedő vetéstechnológiákat, továbbá a minőségi tömegtakarmány-előállítás rendszerét ismertették a KITE szakemberei.
Mozgó- és állógép bemutatók
Évek óta a rendezvény egyik legizgalmasabb programja a KITE szántóföldi gépbemutatója, mely során a látogatók munka közben is szemügyre vehetik a különböző műszaki és technológiai újdonságokat.
A gépbemutatón 10 gépkapcsolatot vonultatott fel a KITE Zrt., melyek magukban foglalták a szálas- és tömegtakarmány betakarításhoz és másodvetéshez szükséges erő- és munkagépeket. A bemutató során többek közt John Deere traktorokat, bálázót, önjáró szecskázót, szemenkénti vetőgépeket láthattak az jelenlévők, valamint a SIP márka termékei erősítették a felhozatalt.
A minőségi szálastakarmány-betakarítás a kaszálással kezdődik, melyet a SIP Silvercut front és oldalkasza kombinációja prezentált egy John Deere 6155M-es traktorral. A lekaszált rendek kezelésének hatékony eszköze a SIP Spider rendterítő gépcsalád, melyből egy 8 m-es munkaszélességű 815/8-as képviselte a bemutatót egy John Deere 6110M-es traktorral.
A szétterített takarmány fonnyasztás utáni rendképzését a SIP legújabb terméke a 9 m munkaszélességű AIR 900-as végezte egy John Deere 6130M-es traktorral üzemeltetve. A képzett rendek betakarítására két technológia megoldás is bemutatásra került. A John Deere V451R-es aprítókéssel felszerelt hengeres bálázója egy fokozatmentes IVT sebeségváltóval szerelt John Deere 6R 185 traktorral mutatta meg tudását, mely képes a TIA automatikus bálázó üzemeltetésre is.
A John Deere önjáró szecskázók széles választékából egy 8300-as típus képviselte a bemutatót, mely HarvestLab terménybeltartalom érzékelő szenzorral volt felszerelve. A logisztikai feladatokra megoldást a Fliegl márka ASW 381 letoló pótkocsija jelentette, mely nagy raktérfogatával hatékonyan szolgálja ki a nagyteljesítményű járvaszecskázókat.
A másodvetés technológiái
A tavaszi tömegtakarmány betakarítást rendszerint másodvetés követi. Itt az elsődleges feladat, hogy a növény a betakarítást követően a lehető legrövidebb időn belül a talajba kerüljön. Ehhez a KITE Zrt. különböző technológiai megoldásokat vonultatott fel.
A kapás kultúrákhoz, úgymint a silókukorica vagy a napraforgó vetésére 2 különböző talajművelési rendszer lett bemutatva. Egyik a sávos művelés, mely a szármaradványok fenntartása mellett optimális magágyat biztosít a vetőmag számára, másik pedig a direkt vetés, amely a vetőgépekkel szemben támaszt magas műszaki követelményeket.
A sávos technológiát egy 6 soros Orthman 1tRIPr sávos művelővel és egy 6 soros Monosem Valoterra szemenkénti vetőgéppel mutatták be, míg a direktvetést a John Deere legmodernebb vetőgépe egy 12 soros 1775 NT Exact Emerge reprezentálta.
A sűrűsoros vetőgépek közül az idei évben egy 6 m-es Köckerling Ultima CS vetőgép lett bemutatva egy John Deere 6R 215-ös traktorral. A gép speciális kapás csoroszlyái hatékony megoldást biztosítanak a szójabab egymenetes mulcsvetéséhez.
Természetesen a technológiai gépsor valamennyi gépkapcsolata RTK jelpontosságú automatikus kormányzással rendelkezett melyen kívül számos egyéb precíziós alkalmazással is megismerkedhettek az érdeklődök.
Gyakorlati bemutatók
A NAK Szántóföldi Gépshow programján két gépkapcsolattal képviselte magát a KITE Zrt.
Elsőként a 6 soros Monosem Valoterra és egy John Deere 6155M gépkapcsolatát láthatták az érdeklődők. Az új Monosem szemenkénti vetőgép itt is bebizonyította, hogy robusztus kialakítása és fejlett műszaki tudása révén képes a precíz maglehelyezésre miközben felhasználóbarát kialakításának köszönhetően egyszerűen kezelhető.
A professzionális szemenkénti vetéstechnológiát a John Deere 1775NT CCS Exact Emerge 12 soros vetőgépe képviselte egy John Deere 7R 290-es John Deere traktorral. Az Exact Emerge műszaki és precíziós megoldásai nem ismernek kompromisszumokat a szemenkénti vetésben, a hagyományostól a direktvetésig bármelyik talajművelési rendszerben maximálisan megállják a helyüket.
Az állógépek kiállítási területe idén is 1000 m2-en terült el, melyen számos gépkapcsolatot sorakoztatott fel a KITE Zrt. A vállalat 2024 júniusától a francia Monosem márkával bővítette portfólióját, így a már jól ismert stratégiai gépek mellett először mutatta be Mezőfalván a gyártó új termékeit.
Az aktív irányítással felszerelt Monosem Multicrop sorközművelő kultivátort egy John Deere 6110M traktorra szerelve tekinthették meg az érdeklődők, melyen a tápanyag-kijuttatást a KITE JET folyadékijuttató rendszere biztosította. A középkategóriás vetőgépeket egy szilárd műtrágya kijuttatásra is alkalmas Monosem NG Plus 6 soros vetőgép képviselte, mely elektromos vetőelem hajtásával alkalmas a soronkénti szakaszolásra és a változó tőszámú kijuttatásra egyaránt.
Monumentális megjelenésével kiemelt figyelmet kapott a John Deere S7 900 kombájn, amely a legújabb generációs JDX motorral szerelve a hatékony gabonabetakarítás képviselője a szántóföldeken. Az S7 új vezetőfülkéjét és impozáns külsejét a helyszínen tekinthették meg az érdeklődők, valamint a KITE szakértőitől tájékozódhattak a kombájnt érintő technológiai fejlesztésekkel kapcsolatban.
A betakarítás sikeréhez az optimális és gazdaságos logisztika is hozzájárul, melyben a pótkocsiknak nagy szerepe van, ennek fényében nem kérdés, hogy a Furrier C18 pótkocsi is helyt kapott a kiállítási területen. A Joskin széles választékot kínál a tartálykocsikat illetően, a több mint 50 különböző modell közül ezúttal a Joskin Modulo2 14000 került bemutatásra.
A rakodási feladatok eredményes elvégzésére a prémium kategóriás Kramer KT 559, KT 3610 és a KT276 teleszkópos rakodók erősítették a repertoárt. Mindezek mellett a Rauch Axis H 50. műtrágyaszóró, a Gaspardo Artiglio 400/9 középmélylazító, valamint a Köckerling Vector 620 nehézkultivátor sem maradt ki a felhozatalból, ugyanakkor számos John Deere traktor is megtekinthető volt a 100 Le-s 5100M-től a hatalmas 640 Le-es 9RX 640 típusig.
A mozgó- és állógép bemutatók mellett a rendezvény során a KITE rendezvénykamionjában a vállalat szakemberei tartalmas szakmai előadásokkal várták az érdeklődőket.