Nem kategorizált

Besárgultak a debreceni agrárhallgatók is

Fogatokon és hintókon vonultak végig a városon a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a Gazdaságtudományi Kar végzős hallgatói pénteken, csaknem félévszázados hagyományuknak megfelelően így búcsúztak a várostól és az intézménytől. Az idei Sárguláson csaknem 550 hallgató ünnepelte egyetemi tanulmányai végét.

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a Gazdaságtudományi Kar végzősei idén 48 lovaskocsival, illetve hintóval vonultak végig Debrecen utcáin, a Böszörményi úti campustól a Kossuth térig.

Debrecen főterén Piros Zoltán önkormányzati képviselő köszöntötte őket. A népviseletbe öltözött hallgatók a Nagytemplom előtt tánccal búcsúztak a várostól, ezt követően a Debreceni Egyetem Főépületéhez indultak.

– A Sárgulással nincs vége az önök számára az egyetemi éveknek. Hatalmas alumni közösség tagjai lesznek, és egy nagyon magasztos dolog nyugszik a vállukon, a cibus hungaricus, a magyar élelmiszer. Az alapanyagok előállítása, legyen szó növénytermesztésről, állattenyésztésről, vízgazdálkodásról vagy éppen élelmiszeriparról, ezek az önök kezében vannak. Nagyszerű életút előtt állnak és hiszem, hogy ez az intézmény egész életükben a segítségükre lesz – köszöntötte a hallgatókat Szilvássy Zoltán rektor.

A sárgulási hét programjai között szerepelt többek között főzés, éjszakai túra, hallgatói és tanár est, borkóstoló, valamint elengedhetetlen bulik a Kazánházban neves fellépőkkel.

A Sárgulás a záró akkordja a hallgatói életnek. A diákok befejezik az alap-, a mester- és az osztatlan képzésben a tanulmányaikat és felkészülnek a záróvizsgákra. Ez az utolsó momentum, amikor is az egyhetes ünnepségsorozaton megerősödhetnek a barátságok, a diákok felelevenítik a közös élményeket, közösen búcsúznak, felkészülnek arra, hogy a nagybetűs életben kamatoztassák azt a tudást, amivel felvértezte őket az egyetem. A Sárgulás a 156 éves debreceni agrárképzés legfontosabb hagyománya – mondta a hirek.unideb.hu-nak Stündl László, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja.

A Sárgulás egyben a Debreceni Egyetem legrégebbi, legnagyobb hagyományokkal rendelkező hallgatói rendezvénye.

– Ahogy a búzakalász besárgul, úgy érnek be a hallgatóink a munkavállalásra. A Böszörményi úti campuson a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a Gazdaságtudományi Kar egy családként működik és közösen gazdászokat képzünk. Bátran mondhatjuk és büszkék vagyunk arra, hogy az itt végzett hallgatóink a diploma megszerzését követően 1-2 hónapon belül elhelyezkednek. A Sárguláson együtt ünneplünk, itt nincs különbség, hogy ki melyik karon tanul – emelte ki Fenyves Veronika, a Gazdaságtudományi Kar dékánja.

A felvonulást követően a hallgatókra várt még a korsóavatás hagyományos szertartása a Böszörményi úti campuson, az egyhetes rendezvényt pedig hagyományosan a Sárgulási Bál zárja.

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés