Már lehet szavazni Az Év Agrárembere Díj jelöltjeire

prof. dr. Gyuricza Csaba, Süle Katalin, Mátrai Zoltán

Az Év Agrárembere Díjat másodszor adják át, a tavalyi kitüntetéshez képest hárommal több kategóriában indulhattak a jelöltek. Így 2015-ben már az agrárkutatás, az erdészet-vadászat és a feldolgozó-élelmiszeripar kategória jelöltjeire is lehet szavazni az agrárgépészet, a fenntartható gazdálkodás, a fiatal gazda, a kertészet, a növénytermesztés, a növényvédelem és az állattenyésztés mellett.

Mátrai Zoltán a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a kiváló szakmai teljesítmény mellett a jelöltek társadalmi szerepvállalásán van a hangsúly, olyan szakember lehet Az Év Agrárembere, aki az agráriumban végzett kiváló teljesítménye mellett kötelességének érzi, hogy tegyen valamit környezetéért, a közösségért amelyben él, illetve a közjóért.

Prof. Dr. Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke, a díj fővédnöke hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés rávilágíthatja a figyelmet a hazai mezőgazdaságra, hozzájárulhat ahhoz, hogy a honi agrárium megítélése kedvezőbb legyen. – Úgy vélem, már az ötlet is remek kezdeményezés, hiszen az, hogy megválasztják az Év Agráremberét különböző kategóriákban, felhívja a figyelmet a mezőgazdasági tevékenység jelentőségére, fontosságára, a vidéken végzett munka eredményeire. A díj hozzájárul ahhoz, hogy minél szélesebb közönség ismerhesse meg azt a hivatást, amelynek leginkább csak a nehézségeiről hallanak, az értékeiről pedig kevésbé, holott ezekben is bővelkedik – tette hozzá az MVH elnöke.

Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Zala megyei szervezetének elnöke, a NAK elnökségi szóvivője a sajtótájékoztatón bejelentette, a kamara 2015-ben Az Év Agrárembere Díj szakmai partnere. Mint mondta, az agráriumban dolgozók több olyan feladatot is ellátnak vidéken, amelyet meg kell mutatni a társadalom széles rétegeinek, hogy az jó példaként szolgálhasson a közért tenni akarók számára.

Az Év Agrárembere Díj jelöltjeire december 1-jétől lehet szavazni a www.azevagrarembere.hu internetes oldalon. A kategóriagyőzteseknek járó díjat, valamint Az Év Agrárembere kitüntető díjat 2016. februárjában adják át a közönségszavazatok, illetve a szakmai zsűri értékelése alapján.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés