Előreláthatóan még emelkedni fog a jelenlegi ár. A tél közeledtével egyre nagyobb teret hódít a gesztenye. Nemcsak egy retró édességről van szó, hanem a szervezet számára...
Több fontos piaci szereplő, például Törökország kiesése adhat új lendületet a lengyel almaexportnak – elsősorban Ázsia felől mutatkozik jelentős kereslet. Lengyelországban lassan a végéhez közeledik az...
Az Európai Bizottság bemutatta a „Stratégia a mezőgazdaság generációs megújulásáért” című programját, amely világos ütemtervet határoz meg a fiatal gazdák támogatására és a mezőgazdasági pálya vonzóbbá...
2025. szeptember 10-11 között rendezték a lengyelországi Byalistok-ban a 22. Tej Közösségi Fórumot. Az immár hagyományos szakmai fórum fő témái a tejágazat jelenleg aktuális, legégetőbb kihívásai köré csoportosultak....
Az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló „Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport újabb kommunikációs anyagában arra hívja fel a figyelmet, hogy az antimikrobiális rezisztencia megfékezése...
Az Agrárminisztérium (AM) és az Energiaügyi Minisztérium (EM) az elmúlt öt évben közösen 10 milliárd forintot fordított célzott programokra az erdők klímavédelmi hatásának fenntartásáért és...
109 éve hunyt el Galgóczy Károly mezőgazdász, közgazdász, statisztikus, történész, ügyvéd, gazdasági író. Galgóczy Károly a 19. századi magyar gazdasági és tudományos élet egyik sokoldalú alakja...
Az ország nagy részén a változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett több órára kisüt a nap – elsősorban az Északi-középhegység északi oldalán maradhatnak tartósan felhős tájak....
Az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló „Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport újabb kommunikációs anyagában arra hívja fel a figyelmet, hogy az egyre nagyobb...
Az Eurostat adatai szerint az EU-ban 18 százalékkal több (379 ezer tonna) fokhagymát termeltek 2024-ben, mint egy évvel korábban. Az unió belső piacán a legtöbb friss...
Már a néhány leveles repce állományokban is számos problémát okozhatnak a kártevők. A kelés után elsősorban a földibolhák és a repcebolha károsítására kell számítanunk, de nem...
A legújabb tudományos eredményeket és a továbblépés lehetséges irányait vitatták meg kutatók és ipari szakemberek a Biotechnológia a Debreceni Egyetemen – 2025 Szimpóziumon. A csütörtöki rendezvényen...
Az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló „Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport újabb kommunikációs anyagában a szélsőséges időjárási jelenségek mezőgazdaságra gyakorolt súlyos hatásaira hívja...
Az Egységes Kérelemben igényelhető támogatások közül több esetében is előírás a gazdálkodási napló (GN) vezetése. A növénytermesztési támogatások közül a gazdálkodási napló vezetése a Közös Agrárpolitika...
A világ húsiparának erőviszonyai átrendeződtek – a csirkehús az elmúlt évtized nyertese lett. A kölni ANUGA élelmiszeripari szakkiállításról hazatérve Bárány László, a Master Good ügyvezető-tulajdonosa arról...
A NAK Erdészeti Szakértői Hálózatának 2025. évi őszi tájékoztató kampánya több kiemelt témát kínál az erdőgazdálkodási ágazat szereplőinek: az Európai Unió erdőirtásmentes termékekről szóló rendeletét (EUDR)...
Sikerrel zárult az országos felderítőprogram, a szakmai szervezetek, hegyközségek, hatóságok és növényvédelmi szakemberek összefogásának eredményeként az ország összes jelentősebb bortermő térségében átvizsgálták és megsemmisítették a fertőzött...
Hazánk az innovatív technológiák és adatvezérelt megoldások alkalmazásával csökkenti az erdőtüzek kialakulásának kockázatát – hangsúlyozta Mocz András, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára az Isztambulban megrendezett...
XXXV. Keszthelyi Növényvédelmi Fórum 2026. január 14-16. MATE Georgikon Campus, Keszthely – A épület 8360 Keszthely, Deák Ferenc utca 16. novenyvedelmi.forum@uni-mate.hu Tisztelt növényvédős és a szakterület...
A nyári forróság és az őszi szárazság miatt kevesebb takarmánykukoricát takarítottak be a Dél-Alföldön, ahol már két hete befejeződtek a munkálatok. Összességében jó a minősége a...
Az Európai Parlament épülete előtt tiltakoztak az európai gazdálkodók az agrártámogatások leépítése ellen. Mint ismert, az Európai Bizottság tervei alapján több mint 20 százalékos elvonás lenne...
A jelentős rovartani kutató (entomológus) és gyűjtő, CSiki Ernő (Zsilyvajdejvulkán, 1875. október 22. – Budapest, 1954. július 7.) a budapesti Állatorvosi Főiskola elvégzése után, 1879-ben került...
A szakadozott felhőzet mellett a legtöbb helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Csak néhol fordulhat elő gyenge eső, záporeső. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, néhol...
Októberben még számos növény virágzik, ez részben az enyhébb időjárásnak is köszönhető. Ám van egy pompázatos és különleges vadvirág, amely ilyenkor virágzik igazán, ezért az ősz...
A kisebb hozamok mellett az árak a tavalyinál magasabbak voltak ugyan, de a termőterület csökkenése, a klímaváltozás és az egyre intenzívebb konkurencia továbbra is nyomást helyez...
A tömörödött talaj főleg Közép- és Kelet-Ukrajnát érinti, ezért már most magasnak mondhatók a kis- és nagykereskedelmi árak egyaránt. Ukrajnában a burgonya fogyasztói ára jelentős növekedés...
Az idei év a magyar mezőgazdaságban különösen nagy kihívásokat hozott: a tavaszi fagykárok után a nyári hőség és aszály is komoly veszteségeket okozott. A gazdálkodók most...
Október 17-én, a Hármashatár-hegyen tartotta meg második Partnertalálkozóját a Pilisi Parkerdő, amely a főváros és környéke zöldterületeinek legfontosabb kezelőjeként ismét szakmai és társadalmi párbeszédre hívta stratégiai...
Megszavazta az Európai Tanács az Ukrajnával kötendő szabadkereskedelmi egyezményre vonatkozó brüsszeli javaslatot. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége határozottan tiltakozik a...
A magyar mezőgazdaság természetes szövetségese az élelmiszeripar, sikerük kéz a kézben jár – hangsúlyozta az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára hétfőn a Bács-Kiskun vármegyei...
Ingyenes szolgáltatással segíti tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A NAK falugazdászai ingyenesen elkészítik a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatását célzó felhívásra benyújtandó pályázatokat. A beadási határidő 2025....
Endokrin károsító anyagként azonosították a flufenacet hatóanyagot, ezért az EU Bizottság ⃰ nem járult hozzá a hatóanyag jóváhagyásának meghosszabbításához. A döntés alapján unió-szerte, így hazánkban is...
A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2025 augusztusában az Európai Unióban 12 százalékkal, Új-Zélandon 11 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához képest. A nyerstej...
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri lakosságot, hogy semmivel ne etessék a vízimadarakat. Ez ugyanis nemcsak felesleges, de tömegesen sodorhatja veszélybe az állatokat,...
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 2025. október 14–15-én rendezte meg a „Krio-elektronmikroszkópiai fejlesztés a Szegedi Tudományegyetemen” című nemzetközi rendezvényt, amely a hazai krio-elektronmikroszkópos kutatások elindításának első mérföldköve....
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Hajdú-Bihar Vármegyei Igazgatósága agroturisztikai nyílt napot szervezett a Derecskei térségében. Hét porta és húsz kistermelő összefogásával jött létre a Helyi Kincsek...
192 éve született Alfred Nobel svéd kémikus és gyáros, a dinamit feltalálója, a Nobel-alapítvány létrehozója. Stockholmban született. Apja is gyáros és feltaláló volt, aki az orosz...
Reggel, délelőtt északkeleten is megnövekszik a felhőzet. Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak átmenetileg szakadozhat fel a felhőzet. Elszórtan fordulhat elő időszakos eső,...
A Szent Dömötör-napi Behajtási Ünnep, Kézműves Vásár és Darufesztivál az évek során több ezer látogatót vonzó egész napos rendezvénnyé nőtte ki magát, mely a Hortobágyi Nonprofit...
Október 15-i hír a NÉBIH-től a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazmával kapcsolatban: az újabb igazolt fertőzésekkel a betegség már 17 vármegyében és 20 borvidéken van jelen....