Hírlevél
Kiemelt hírek
Nagy István: A kormány 2025-ben is megvédi a magyar gazdák érdekeit
A kormány 2025-ben is megvédi a magyar gazdák érdekeit – hangsúlyozta az agrárminiszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Nagy István úgy fogalmazott: kihívásokkal teli évet zárt a magyar agrárium, a gazdáknak nehezített pályán kellett dolgozniuk, de soha egyetlen pillanatig sem volt veszélyben a “mindennapi kenyerünk.”
Azt mondta, a gazdák kitartásról, szorgalomról és egységről tettek tanúbizonyságot, a magyar kormány pedig jelentős erőfeszítéseket tett a termelők likviditásának megőrzése érdekében.
A miniszter a legfontosabb eredmények között említette, hogy “hazánk vezetésével sikerült megvédeni a gazdák támogatását.” De a veszély nem múlt el – figyelmeztetett, hozzátéve: “Brüsszel és hű kiszolgálója, Magyar Péter továbbra is azon van, hogy elvegye a gazdák területalapú támogatását, és azt Ukrajnának adják.“
“Ebben a helyzetben különösen fontos az az agrárpetíció, amit a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara indított” – mutatott rá Nagy István.
Agrotrend.hu/ MTI