Kiemelt hírek
A gazdák számíthatnak a segítségre
Ukrajna a Barátság kőolajvezeték elzárásával a magyar gazdák megélhetését, és hazánk élelmiszer-biztonságát is veszélyezteti – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára, hétfőn Szentesen megtartott Gazdafórum előtti sajtótájékoztatón.
Hubai Imre hangsúlyozta, hazánk nem fogja engedni, hogy zsarolják, a magyar termelők pedig – ahogy eddig – ezután is számíthatnak a nemzeti kormányra. Kiemelte, a magyar kormány elkötelezett amellett, hogy megvédje a magyar gazdálkodók érdekeit, legyen szó bármilyen kihívásról, akár a klímaváltozással kapcsolatos nehézségekről, piaci zavarokról, vagy az uniós agrárpénzek Brüsszel által tervezett csökkentéséről. Az Európai Bizottság ugyanis megszüntetné a több pilléres támogatás politikát, ezzel egyre inkább visszavágná a gazdáknak járó forrásokat, és ha ez még nem lenne elég megkurtítaná a nemzeti hatáskörben hozható döntések jogkörét. Az is világosan látszik, hogy Brüsszel a magyar termelőknek járó uniós forrásokat elvenné és azokat Ukrajnának adná, ami komoly nehézségek elé állítaná a magyar gazdatársadalmat. Ezt azonban nem fogjuk engedni – tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta, ebben a helyzetben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a MAGOSZ és az agrártárca folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket, amelyek a gazdák versenyképességét és jövedelemtermelő képességét egyaránt segítik. Kifejtette, az élelmezésbiztonság és a fenntartható vízgazdálkodás alapjaiban határozza meg az emberek életminőségét. Hazánk szuverenitását pedig minden eszközzel meg fogjuk védeni. Nem fogjuk engedni, hogy bárki zsarolja Magyarországot. Fel fogunk lépni azzal szemben is, hogy Ukrajna beavatkozzon a magyar választásokba, káoszt és energiaellátási okozzon hazánkban – szögezte le Hubai Imre.
Agrotrend.hu/ AM Sajtóiroda
