Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Nem kategorizált

A Balatonon a vályogépítészeté lett a főszerep

A balatonendrédi nyílt szakmai napon több mint kétszázan vettek részt.

Gáspár János éppen huszonöt éve, a saját házuk építésénél ismerte meg a vályogos szakma alapjait, majd megszerzett ismereteit kamatoztatva ma már mint utolsó sárfalrakó mester dolgozik.

A szakember mintegy 70 új vályogház építését és több mint 260 felújítását mondhatja magáénak az ország egész területén.

Örömmel mondhatom, hogy napjainkban egyre nagyobb az érdeklődés a vályogépítészet iránt. Ma már építészek és tervezők is bátran fordulnak az ősi faltípusok, a természetes építőanyagok felé. Ezt tapasztalva 2023-ban Tápiószentmártonban két alkalommal rendeztem nyílt napot, idén pedig augusztus 17-én Balatonendréden került sor a III. Országos Vályogépítészeti Szakmai Nyílt Napra, melyen kétszáznál több érdeklődő vett részt

– mondta érdeklődésünkre a vályogépítő mester.

Gáspár János folyamatosan képezi magát, és igyekszik minél több embernek átadni eddig megszerzett tudását. Ezt a nagy népszerűségnek örvendő vályogos építőtáborai keretében és egyénileg is próbálja úgy kivitelezni, hogy akit érdekel, és szeretné megtanulni a vályogos mesterséget, azt szívesen látja építkezésein. E tanulási folyamat része a szakmai nyílt nap is.

Időről időre egyre több szakember csatlakozik a programhoz, akik tartalmas és érdekes előadásokat tartanak a vályoggal és a természetes építőanyagokkal kapcsolatban. A balatonendrédi szakmai napon az érdeklődők megismerkedhettek a szalma-, kender- és veremházak építésének titkaival, vályogvakolat-gyártó cégek termékeivel is

– tájékoztatott a program szervezője.

Ezúttal két balatonendrédi helyszínen lehetőség volt a házak bejárására is. Olyan régi vályogházakat tekinthettek meg a résztvevők, melyek megfelelő, a vályoggal kompatibilis anyagokkal lettek felújítva, valamint olyan téglaházakat, melyek falait lélegző vályogvakolattal borítottak be.

forrás: sokszinüvidek

Érdekességként mondom, hogy a szakmai napon részt vett Ivancsics Ilona színművész – a népszerű tévésorozat, a Szomszédok Vágási Jutkája -, aki tavaly részt vett a “Minden ami vályog” elnevezésű táborunkban, s aki a vályogépítészet elkötelezett híve

– említette a vályogépítő mester.

A nagy érdeklődésre való tekintettel jövőre természetesen folytatás következik. Gáspár János a 2025. évi nyílt szakmai napot nemzetközivé szeretné bővíteni.

forrás: sokszinüvidek

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés