Az öntözésfejlesztés a magyar mezőgazdaság versenyképessége erősítésének egyik alapvető feltétele. A termelői beruházások számára jelentős pályázati lehetőségek voltak elérhetőek a Vidékfejlesztési Program keretei között, a lehetőség...
Az egészséges, jó táperőben lévő növény jobban tűri a károsítók támadását. A növények nem csak kapaszkodnak a talajban, hanem a tápanyagot és a vizet is onnan...
A kaptárakban kialakuló betegségek elleni hatékony védekezésre hívják fel a figyelmet a méhészek, ami csak az egyik fontos feladat a beteleltetés során, mivel óriási gondot jelent...
2024. október 31. napján kihirdetésre került az egyes vadgazdálkodással összefüggő miniszteri rendeletek módosításáról szóló 56/2024. (X.31.) AM rendelet (Módr.), mely többek között érinti a vad védelméről,...
Az ingóságbiztosítás a lakásbiztosítás egyik fontos kiegészítő eleme, amely a háztartásban található értékes vagyontárgyakat védi a váratlan károk ellen. Sokan elhanyagolják, pedig jelentős anyagi biztonságot nyújthat,...
Az Agrárminisztérium által négy éve indított Településfásítási programban idén tavasszal 4 ezer fát ültettek el, ősszel további 6 ezer fa elültetését kezdhették meg a pályázatnyertesek –...
Már megjelent a boltokban a magyar sütőtök, az egészséges őszi csemegével egészen február végéig ellátják a piacot a hazai termelők – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági...
A csalók ezúttal a Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. (NEFAG) nevében kibocsátott szállítólevelek alapján próbáltak előre utalással pénzt szerezni. Azonban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőre...
A gombaszezon kezdetével megnövekedtek a gombafogyasztás utáni megbetegedések is, jelenleg a gombamérgezési események száma a tízszeresére emelkedett az átlagos eseményszámhoz képest. A gombaszezonban nem csak a...
Az ágazati képzőközpontokban elindított okostanterem program célja, hogy a duális képzésben résztvevő diákok számára korszerű, interaktív tanulási környezetet biztosítson. Éppen ezért a mai nap egy újabb mérföldkő...