A kormány által több mint egy éve elfogadott Klíma- és természetvédelmi akcióterv végrehajtásában a koronavírus-járvány sem jelent akadályt, ütemezetten zajlanak a tervezett programok - mondta az...
A Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézete finn, szerb és cseh partnereivel együttműködve három évre szóló támogatást nyert a vadászati turizmussal kapcsolatos kutatásokhoz. Ez a speciális turisztikai...
Hatvanöt ellenőrzött tisztítószer közül tíznél tártak fel, főként az összetétellel és a jelöléssel kapcsolatos hiányosságokat. A legsötétebb képet az ablaktisztító folyadékok mutatták, a termékek harmadánál találtak...
A 10 ezernél kisebb lélekszámú települések vehetnek részt a településfásítási programban, amelynek a keretösszegét a duplájára, 1 milliárd forintra emelték - mondta az Agrárminisztérium (AM) erdőkért...
A Föld népességének egynegyede nem jut hozzá tiszta vízhez - hívta fel a figyelmet Josep Borrell az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője és Virginijus Sinkevicius környezetért,...
A Pilisi Parkerdő az ország leglátogatottabb erdeinek fenntartója, az évi 25 millió feletti látogatószám a járvány hatására jócskán emelkedik. Miközben a „parkerdő” elnevezés is arra utal,...
Amikor kinyitjuk a csapot, átkelünk a Tiszán vagy megmártózunk a Balaton hűsítő vizében egy nyári forróságban, szerintem senki nem gondolkozik el azon, hogy milyen állapotban lehetnek...
Az elmúlt évtizedben új települési madárvédelmi problémaként jelentkezik az épületek erkélyein, lapostetőin március-áprilisban fészket építő és kotlani kezdő tőkés récék, majd a fiókák kikelésének és fészekelhagyásának...
Legalább hét gólya már biztosan visszatért a Körös-Maros Nemzeti Park tájaira. A hagyomány szerint Sándor napkor, azaz március 18-án többségüknek itt kellene lenniük, az időjárás azonban...
Március 21. az Erdők Világnapja. Ebből az alkalomból a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara valamennyi erdőtulajdonos, erdőgazdálkodó, erdész és erdészeti vállalkozás tagja nevében szeretettel köszönti az erdőben.