Ötezer látogatót vonzott az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézetek első nyílt napja. Európai ökogazdálkodási szakemberek előadásaival, világszerte 90 országból, 5000 résztvevővel zajlott az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézetek első közös...
Magyarország elérte a túlfogyasztás napját: ha a világon mindenki úgy élne, mint a magyarok, akkor a Föld éves tartalékai már kedden kimerültek volna - hívta fel...
Három-öt éven belül megduplázódhat a kereskedelmi forgalomban kapható napelemek hatásfoka, így kisebb tetőfelületekre is megéri majd háztartási naperőműveket építeni. Közben a szabályozás is változik, arra ösztönözve...
A kormány megkülönböztetett figyelmet fordít természeti értékeink és környezetünk megóvására, ezért az elmúlt években jelentős lépéseket tudtunk tenni a környezetvédelmi céljaink megvalósítása terén, beleértve a levegőminőség-védelmi...
A gólyatöcs az elmúlt évtizedekben csak alkalmi fészkelőként fordult elő a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén. Éppen ezért örvendetes, hogy a tavalyi esztendő után idén ismét...
A Körös-Maros Nemzeti Parkban javában tart a túzokok költési időszaka. A Dévaványai-Ecsegi pusztákon él a hazai túzokállomány több mint egyharmada, a legutóbbi számláláskor 513 példányt regisztráltak.
Ökoturisztikai fejlesztést, illetve akadálymentesítést is szolgál az a két pályázat, amelyek révén a Kis-Balaton térségében található kápolnapusztai rezervátum felújítására, bővítésére nyílt lehetőség.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ismét közreadta az áramütött madarak hatósági és lakossági bejelentések alapján készült összesítését. A számok még mindig aggasztóak: több mint félezer...
Ezekben a hetekben a Körös-Maros Nemzeti Park tájain szép számban bukkannak fel pásztormadarak. Jellemzően csupán néhány példányos csapatok érkeznek és rövid megállás után tovább is repülnek.
Tematikus játszótérrel, szabadtéri fitneszparkkal is gazdagodott az elegyes tölgyerdővel övezett, három hektáros kirándulóhely, a most felújított Hűvösvölgyi Nagyrét. A Magyar Természetjáró Szövetség és a Pilisi Parkerdő...