A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) immár nyolcadik éve vizsgálja a hazai háztartások élelmiszerhulladék-termelését. A 2024-es felmérés eredményei alapján biztató javulás tapasztalható: 2016-hoz képest harmadával kevesebb élelmiszert...
Jelenleg a 700 ökoturisztikai létesítményből 350-et nemzeti park igazgatóságok tartanak fenn, így mára már a fenntartható turizmus legnagyobb letéteményeseivé váltak – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért...
Magyarország is aktívan hozzájárult a kezdeményezés sikeréhez, mivel egyike volt annak a 60 országnak, melyek ratifikálták az ENSZ óceánvédelmi egyezményét. A Greenpeace Magyarország sajtóközleménye szerint a januárban életbe...
„Annak ellenére, hogy reálértéken több mint kétszerese az ország GDP-je az 1990-es értéknek, Magyarország kevesebb energiát fogyaszt, mint akkor, és azt sokkal hatékonyabban használja fel” –...
A Nemzetközi Megújulóenergia-ügynökség (IRENA) 2025 júniusában kiadott egy jelentést, amely szektorokra bontva összefoglalja az Európai Unió energiaátállási kilátásait. A dokumentum emellett arra is kitér, hogy milyen...
A valódi kihívások közül az egyik legnagyobb a szélsőséges időjárás, mindenekelőtt az aszály, amely már napjainkban is milliók életét teszi elviselhetetlenné. A norvég Desert Control egy...
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara újabb 3 kiadványt állított össze a „KAP-RD41-1-24 Az erdőpotenciált veszélyeztető biotikus és abiotikus károk megelőzése” beavatkozás egyes célterületeiről. Az erdőgazdálkodóknak erdőtulajdonosoknak, és...
Hogyan tehetjük a hétköznapjainkat zöldebbé és közösségeinket élhetőbbé? Mihez kezdhetünk az ételmaradékokkal, a szerves trágyával, vagy éppen a fák maradványaival? A biomassza alapú gazdaság nem csupán...
Kínai és amerikai tudósok a műanyaghulladékból benzint, vegyi alapanyagokat és sósavat állítottak elő egy új, olcsó eljárással. A felfedezés fontos lehet, mivel a műanyaghulladék súlyosan veszélyezteti...
A klímaváltozás hatásai már nem csupán távoli ökológiai kérdések: a városi hőhullámok, aszályos nyarak, villámárvizek és a zöldfelületek gyors pusztulása egyre inkább a mindennapokat formáló kihívások....