Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Fenntarthatóság

Innováció

Országos szinten már kevesebb a szúnyog, de a Balatonnál nem lehet leállni

Június elején még komoly szúnyoginvázió volt Magyarországon.

A tavasz végén, nyár elején tapasztalt komoly szúnyoginvázióhoz képes mostanra sokkal jobb a helyzet, hiszen a június eleji óriási felhőszakadások miatt kialakuló szúnyogtenyészőhelyek javarészt felszáradtak – mondta az InfoRádióban Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

A szóvivő szerint kisebb az utánpótlás is, ugyanis egy szúnyog átlagosan 2-6 hétig él, emiatt létszámuk folyamatosan csökken. Mindez köszönhető a folyamatos szúnyoggyérítésnek, illetve a meleg időjárásnak, ami felszárítja a szúnyogtenyészőhelyeket.

A július 17-i héten

  • Borsod- Abaúj-Zemplén,
  • Csongrád-Csanád,
  • Győr-Moson-Sopron,
  • Hajdú-Bihar,
  • Heves,
  • Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékben van szúnyoggyérítés.

Az eheti szúnyoggyérítés 41 ezer hektáron 176 települést érint. Mukics Dániel megjegyezte: ha valakit érdekel, pontosan melyik településen, milyen eljárással lesz szúnyoggyérítés, a Katasztrófavédelem honlapján minden információt megtalálhat arról, hogy melyik településen, melyik napon, milyen eljárással történik.

Fotó: MTI

 "Nem kell félni a használt irtószertől, rendkívül kis mennyiségben juttatják ki a szakemberek. Ebben a mennyiségben háziállatokra, emberekre, növényekre teljesen ártalmatlan" – jelentette ki a szóvivő. Az irtószert csak a késő esti, éjszakai órákban juttatják ki, 1-2 órával később pedig le is bomlik, így a nappal aktív beporzást végző rovarokkal nem is találkozik az irtószer.

Mukics Dániel szerint a Balaton környékén folyamatosan szükséges a szúnyoggyérítés, hiszen az átmeneti vízmegállások jó utánpótlást gyújtanak a szúnyogoknak, és ezek hiába szűnnek meg, ha az állandó vízfelületeknél, nádasoknál, ártéri erdőkben folyamatos az utánpótlás – ez ellen kell egész évben fellépni. Országos szinten viszont egyre csökken a szúnyogártalom.

A szóvivő hozzátette: elsősorban az önkormányzatok feladatköre a kártevők, így a szúnyogok elleni védekezés is, tehát a Katasztrófavédelem által koordinált központi szúnyoggyérítési program azokra a településekre terjed ki, ahol a legnagyobb a szúnyogártalom. Itt igyekeznek "elfogadható szintre" hozni a szúnyogok jelenlétét. Az önkormányzatok ettől függetlenül saját költségvetésük terhére végezhetnek szúnyoggyérítést.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés