Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Fenntarthatóság

Innováció

Méhek, ászkák, katicák – Benépesült a réhelyi rovarszállás

Egyre több lakója van annak a rovarszállásnak, amelyet idén tavasszal helyeztek el a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a Réhelyi tanösvényen, a megfigyelőtorony közelében.

A természetes anyagokból készült, másfél méter széles és ugyanilyen magas rovarhotel egyre több lakónak biztosít élő-, szaporodási vagy telelőhelyet, sőt némely esetben táplálékot is. Több faj a kis faüregekbe, nyílásokba, nádszálakba rakta le petéit.


Fotó: kmnp.hu / Gyulai László

Kora tavasszal, az első vendégek között figyeltünk meg lopódarazsakat, amelyek rendszeresen látogatták a rovarszállásba épített nádszálakat. A lopódarázs petéit gyakran az elpusztult áldozatába, például egy pókba rakja, amely később táplálékul szolgál a kikelő lárvák számára. Hasonlóan cselekszik a fürkészdarázs is, amely szintén megtalálható már a réhelyi rovarszálláson.

Megfigyeltük, hogy faliméhek is gyakran látogatják a rovarhotelt. Ezek magányosan élő méhfajok. A rajokban élő méhek és más rovarok beköltözésétől nem kell tartani, azok számára ugyanis ez nem megfelelő élőhely.


Fotó: kmnp.hu / Gyulai László

A rovarszállás fontos szerepet kaphat a katicabogarak telelésénél, már szeptember elején láttunk sok, a faháncsok alatt megbújó példányt. Az összerakott fák közötti hézagokban lovagbodobácsok és verőköltő bodobácsok készülnek a telelésre.

A szállás alsó szintjein gyászbogarakat, pinceászkákat, százlábúakat és különböző fonalférgeket is megfigyeltünk. A tél közeledtével a lakók száma minden bizonnyal tovább gyarapszik majd.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés