Fenntarthatóság

Innováció

Két fiatal magyar nő „koktélja” mentheti meg a Földet

Madaras Liz és Lévay Krisztina zseniális találmánya mentheti meg a Földet attól, hogy mindent beborítson a műanyag hulladék.

A műanyagok nagy veszélyt jelentenek a természetre és az élővilágra, mivel nem lebonthatók. Biológiai lebontásra senki nem volt eddig képes, mígnem két magyar hölgy, Madaras Liz és Lévay Krisztina olyan baktériumkoktélt állított elő, amely a kőolajból előállított műanyagok mindegyikét képes lebontani hat-nyolc hét alatt. Olyan mikrobákat fejlesztettek ki, amelyek képesek teljes mértékben eltüntetni a kőolaj alapú műanyagot.

Ezt az egészet úgy kell elképzelni, mint a komposztálást, vagyis ahogyan a természetben is lebomlik a szerves hulladék.
Mikrobiális bontás zajlik: a Poliloopban lévő baktériumok a polimerlánc szénatomjait energiaforrásként, azaz saját anyagcsere-folyamataik fenntartására használják fel. Ezek a mikroorganizmusok elérik, hogy az egykor volt állati és növényi maradványokból felépülő műanyagok visszakapják eredeti, több millió éves szerepüket és újból a földi ökoszisztéma részei legyenek.

A folyamat végére a műanyagok újra természetazonos anyaggá válnak, hisz a lebontással szerves iszapot, komposztot kapunk, melyet mezőgazdasági célra is fel lehet használni talajjavítóként. Az eljárás minden előzetes kémiai kezelés, feldolgozás és komolyabb tisztítás nélkül képes eltüntetni a műanyagot, ráadásul nem szabadul fel semmilyen káros anyag a folyamat során.

A poliloop elnevezés a polimer és a loop (magyarul: hurok, hurkol) szavak kombinációjából jött létre. A műanyagok mesterségesen előállított vagy átalakított polimerek, a loop összetevő pedig arra utal, hogy a lebontásnak köszönhetően a hulladék újra visszakerül az ökológiai körforgásba.

agrotrend.hu / sopronmedia.hu

 

Tovább olvasom

Támogatók

 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés