Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Fenntarthatóság

Innováció

Idén jóval több a daru a kardoskúti Fehér-tónál

Idén a szokásosnál lényegesen több az átnyaraló daru a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részterületén. A madarak a tavon éjszakáznak és a környező gyepeken táplálkoznak.

Egy átlagos évben rendszerint húsz körül alakul a területen az átnyaraló darvak száma. Idén azonban eddig 43 példány volt a legtöbb, amelyek egyszerre a tavon éjszakáztak, írta a Körös-Maros Nemzeti Park.  A legelső két madarat május elején észleltük, majd napról-napra emelkedett a számuk.

Az, hogy idén a szokásos mennyiség duplája tartózkodik itt, jórészt annak köszönhető, hogy a tó medrében egész májusban átlagosan 70 százalék körüli volt a vízborítottság. Az utóbbi években ilyenkorra már rendszerint teljesen kiszáradt a tó, a mostani sekély, nagy vízfelület viszont ideális éjszakázóhelyet biztosít a darvaknak.

Fotó: Palcsek István Szilárd

Jellemezően fiatal, még nem ivarérett madarak tartózkodnak itt, de akad köztük néhány adult példány is. Napközben is sokszor lehet látni őket a Fehér-tavon, bejárnak ide pihenni és inni. A gólyákkal ellentétben ők nem az alacsony, frissen kaszált, hanem a magas gyepi növényzetben keresnek élelmet. Jellemzően állati eredetű rovartáplálékot, bogarakat, esetleg kisebb gerinces állatokat fogyasztanak, de növényi részeket is csipkednek.

A térségben mintegy 40 kajtár gólya is tartózkodik, ők gyakran a darvakkal együtt táplálkoznak a Fehér-tó szélén és a vízparti részeken. Amíg a mederben lesz víz, addig várhatóan a darvak is itt maradnak.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés