Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Fenntarthatóság

Innováció

Eucharisztikus emlékkeresztet kapott a Koloska-völgy

A keresztek az összetartozásunkra, a magyarságunkra, az emberségünkre emlékeztetnek bennünket, és támpontjai lehetnek az olyan együtt töltött időnek, mint amilyen a Balatoni Csillagösvény Missziós Zarándoklat is – emelte ki az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára szerdán a Koloska-völgyben állított Eucharisztikus kereszt áldását követően.

Zambó Péter azt mondta, hogy a magyar erdők nemcsak testi, hanem lelki feltöltődésünk színhelyei is, példaként említette a pálos remetéket, akik nem véletlenül költöztek a Pilis és a Mecsek erdeibe. Kiemelte, a mostani világjárvány alatt minden eddiginél többen kerestek megnyugvást és reményt a hazai erdőkben.

fotó: Vermes Tibor

Az államtitkár hozzátette, napjaink társadalmának nemcsak a lelki kihívásokkal kell megbirkóznia, hanem az emberiség feladata a teremtett világ védelme is. „Felelősséggel tartozunk azokért az életközösségekért, mint például az erdőkért, amelyek sorsát évezredeken keresztül alakítottuk, és napjainkban alkalmazkodni igyekeznek az általunk generált, szédítő sebességű környezeti változásokhoz”- tette hozzá.

Az államtitkár az erdei kegyhelyekkel kapcsolatban megemlítette, hogy születésükben mindannyian közreműködünk, példaként említette a Koloska-völgyet, amely rendszeres állomása a Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által vezetett Balatoni Csillagösvény missziónak, amit idén nyolcadik alkalommal rendeztek meg.

Az államtitkár kitért az 52. Eucharisztikus Világkongresszusra is, amelynek hamarosan otthont ad Magyarország. Az eseménnyel kapcsolatban kifejtette: a találkozó célkitűzései közé tartozik, hogy a katolikus vallás kovász legyen a magyar társadalomban, ehhez szeretnének hozzájárulni a magyar erdészek is a maguk eszközeivel. Az Agrárminisztérium ezért a Miniszterelnökség kezdeményezésére, az állami erdőgazdaságokkal karöltve 21 emlékkeresztet állít fel a magyar erdőkben.

A Koloska-völgyi fakeresztet Böjte Csaba ferences rendi szerzetes áldotta meg a szabadtéri szentmise után.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés