Fenntarthatóság

Innováció

Egyre többen fedezik fel a Balaton-felvidék egyedülálló természeti kincseit

Évről évre növelik népszerűségüket a hazai nemzeti parkok. A legtöbb vendéget a Balaton-felvidéki Nemzeti Park vonzotta tavaly, az igazgatóság által üzemeltetett bemutatóhelyeket mintegy 318 ezer regisztrált látogató kereste fel 2020-ban – derül ki az Agrárminisztérium és a Klímapolitikai Intézet közös kutatásából.

Jelentősen, az elmúlt 10 év alatt 40 százalékkal növelte látogatói számát a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság. A tavalyi évben minden harmadik nemzeti parkba látogató vendég ezt a térséget választotta úticélul.  A növekvő érdeklődés nagyban köszönhető annak, hogy az igazgatóság folyamatosan fejleszti ökoturisztikai létesítmény-hálózatát és változatos programokat kínál a szabadidő aktív eltöltésére. Emellett szálláshelyeiknek köszönhetően akár több napos kikapcsolódást is tervezhetnek az ide érkezők – írja az Agrárminisztérium.

fotó: pixabay.com

A látogatók jelenleg 44 bemutatóhely közül választhatnak: 5 látogatóközpont és 7 kisebb látogatópont, 4 látogatható barlang, 1 tájház, 2 természetiskola, valamint 25 tanösvény mutatja be élményszerűen a Balaton világát, a térség természeti-, táji- és kulturális értékeit. A közeljövőben tovább bővül a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság kínálata, az északi parton a Lóczy-barlang Látogatóközpont, míg a déli parton a Berek Világa Látogatóközpont várja majd a vendégeket.

Az igazgatóság kiemelt figyelmet fordít a környezeti nevelésre is, programjaikon évente több mint 50 ezer diák vesz részt. Számukra olyan különleges élményeket kínálnak, mint levendulás szappan készítése Tihanyban, vagy például kénsavas kőzetvizsgálás a geopark túrán. A kicsiket csillagásztábor várja a Pannon Csillagdában, de kipróbálhatják a könyvkötést és a kosárfonást a Kis Mesterségek Házában. Csopakon a Pele apó sétaút tábláin számos természetről szóló információ olvasható, és a park patakjában Bisel vizsgálatokat is végeznek az iskolásokkal.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park 1997-ben jött létre. Területe a Balaton északi partján húzódik és 6 korábbi tájvédelmi körzetet foglal magában: a Kis-Balatont, a Keszthelyi-hegységet, a Tapolcai-medencét, a Káli-medencét, a Pécselyi-medencét és a Tihanyi-félszigetet. Az igazgatóság működési területe kiterjed Veszprém- és Zala megyére, Győr-Moson-Sopron megyében 5 település teljes közigazgatási területére, illetve Somogy megyében a Balatoni Kiemelt Üdülőkörzetbe tartozó településekre. 

A nemzeti park tájegységei közül a Kis-Balatont a vizes élőhelyek nemzetközi védelmét szolgáló Ramsari Egyezmény is óvja. A Tihanyi-félsziget – kiemelkedő geológiai értékei és a területen zajló természetvédelmi munka elismeréseként – 2003-ban Európa Diplomás területté vált. A nemzeti park  földtani, természeti és kultúrtörténeti értékeit a Bakony–Balaton UNESCO Geopark mutatja be a nagyközönség számára.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés