Az erdők segítenek az aszály ellen

A globális ökológiai rendszerben az erdők és víz kapcsolata az egyik legsokoldalúbb tényező. Az erdő növényei vizet használnak fel, miközben az erdő nedvességet tárol, és azzal, hogy megköti a talajt, meggátolja a talajeróziót, amely az elsivatagosodáshoz vezet. Az őserdők pusztítása a klímaváltozás közismert ténye, az azonban kevésbé köztudott, hogyan és milyen mértékben érintettek ebben a folyamatban a hazai erdők, s hogy milyen megoldások lehetségesek az erdőkkel és az erdőkért az elsivatagosodás és az aszály elleni küzdelemben.

Magyar erdők a klímaváltozásban

A globális klímaváltozás hatásaként világszerte gyakoribbá, súlyosabbá válnak az időjárási szélsőségek, köztük az aszályos időszakok. Ez az erdőket a hegy-, a domb- és a síkvidéken is érinti. A sivatagosodás problémája azonban hazánkban elsőként a síkvidéki, alföldi erdők kapcsán merül fel. A klímaváltozással egyre aszályosabbá váló viszonyok közepette a természetes erdőtársulásokban (pl. homoki tölgyesekben) a fák gyökerei számára hozzáférhető talajvíz szintje kritikussá válik. Ezeknek az erdőállományoknak a fennmaradása az eddigi formájukban erősen kérdéses.

„A síkvidéki erdők vonatkozásában kutattuk az erdők és a talajvíz kérdéskörét, amely kutatások rámutattak, hogy míg a mezőgazdasági kultúrák alig, addig az erdők sok esetben támaszkodnak a talajvízkészletekre. Az is elmondható, hogy ha a fák a csapadékon kívüli többlet vizekhez hozzáférnek, akkor a nagyobb erdőtömbök csapadékgeneráló hatása az erdők jelentős párolgása és „érdes” felszíne miatt már regionális szinten megjelenhet. Mindez a nyári időszakban az erdők hűtő hatásával párosulva jelentős mértékben hozzájárul az elsivatagosodás veszélyének leginkább kitett területeken az életlehetőségek fenntartásához” – fogalmazott Dr. Gribovszki Zoltán.

A fátlan homokpusztaság hazánkban (jellemzően ilyen volt a Kiskunság a török hódoltság utáni időkben) a túllegeltetést követően alakult ki, sivatagokat idéző tájjá alakítva az Alföld homokhátságait. Ezen a tájon nemcsak a nyári vízhiány, hanem a mezőgazdasági művelést veszélyeztető és a közegészségügyi problémákat is okozó szálló por jelentett problémát. Itt a 20. század második felére az erdősítésnek (homokfásításnak) köszönhetően a futóhomok mozgása megszűnt, a nyílt, illetve zárt homoki gyepek megjelenését követően akár be is fásodott, létrehozva pl. a jellegzetes borókás-nyáras erdőtársulásokat. A korábban elérhető talajvízzel rendelkező, kedvezőbb termőhelyű, mélyebb fekvésű területeken a zárt erdők kialakulása is lehetséges volt viszont az ipari, mezőgazdasági és lakossági vízkivételek erőteljes növekedése következtében mára a talajvízszint ezeken a területeken egyre mélyebbre süllyedt, a fák számára is sok esetben elérhetetlenné válva.

Vízvisszatartással az aszály ellen

A klímaváltozás azonban már nemcsak a síkvidéki erdőket érinti, ezért országos szinten kiemelkedően fontosak, egész térségek jövőjét alakítják azok a kutatások és projektek, amelyek az erdők és a víz kapcsolatával foglalkoznak. A klímaváltozás által érintett erdők alkalmazkodóképességét az emberi tevékenység, az erdők tudatos és fenntartható kezelése képes támogatni.

Az egyik lehetséges megoldás, hogy az egyszerre lehulló nagymennyiségű csapadékot megpróbáljuk visszatartani, ami az aszályos időszakokban természetes tartalékot jelent az erdő élővilága, és az erdő kedvező hatásai révén az egész térség számára. „A vizek visszatartása, a lefolyás lassítása, a gyorsan levonuló árhullámok betározása szolgáltathatja azt a többletvíz-készletet, amivel egészségesebb, jó biológiai produkciójú, stabilabb erdőállományokat lehet fenntartani. Erre jó példa egy néhány éve a Somogy megyei kaszói erdőtömbben Európai Uniós LIFE pályázati támogatással megvalósított vízpótló-vízvisszatartó rendszer, az egyik állami erdőgazdálkodó, a Kaszó Zrt. és az Erdészeti Tudományos Intézet közös kutatásában, amelybe a Soproni Egyetem is bekapcsolódott. A projekt jó példát mutatott az állami erdőgazdaság, a természetvédelem és az erdészeti kutatók együttműködésére. De sok más hasonló, az erdei vízkészletek megőrzését célzó projektet valósított meg például a Pilisi Parkerdő Zrt. az erdei vizes élőhelyek, például kistavak, vízállások, dagonyák rekonstrukciójával.” – foglalta össze az egyetemi oktató.

Megbirkózhatnak-e az erdők egyedül a klímaváltozás okozta szélsőségekkel vagy emberi közreműködésre van szükség?

Az erdei ökoszisztéma önmagában is jó vízvisszatartó-víztározó képességgel rendelkezik. A nagy intenzitású csapadékokból képződött villám-árhullámok kialakulása erdőterületen viszonylag ritka. Az erdők a lefolyási viszonyokat kiegyenlítettebbé teszik, az összegyülekezés általában sokkal lassabb és az árhullámcsúcsok is jelentősen, sokszor nagyságrendileg kisebbek az erdősült vízgyűjtőkről származó vízfolyások esetében.

Ahogyan Dr. Gribovszki Zoltán rámutatott: „Az erdőtalaj rendkívül jó beszivárogtató képességével a felszíni lefolyás kialakulását gátolja, másrészről gyökerekkel mélyen átszőtt talaja egy mezőgazdasági vagy különösen egy városi területnél általában jóval nagyobb vízbefogadó-vízvisszatartó képességgel rendelkezik. E folyamatok pontos megismerése és monitorozása már évtizedek óta zajlik a Soproni Egyetem soproni Hidegvíz-völgyi kutatási vízgyűjtőjének komplex erdő-hidrológiai mérőhálózatával. Mátrai kisvízgyűjtőkön hasonló, vízkörforgalommal és lefolyással kapcsolatos vizsgálatokat folytat az egyetem Erdészeti Tudományos Intézete. Általános tapasztalatunk, hogy mivel mesterségesen befolyásolt és átalakított környezetben élünk, a természetes folyamatokra ráerősítő emberi beavatkozás a leghatékonyabb az elsivatagosodás és az aszály elleni küzdelemben.”