A hagyományos ökológiai tudás kutatásában fontos szerepe van a ökológusoknak

A tanulmányban a kutatók arra keresték a választ, hogy milyen módszerekkel, milyen kutatói hozzáállással lehet a leghatékonyabban vizsgálni a tájjal együtt élő, a természettel együttműködő emberek ökológiai tudását – olvasható az Eötövös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) keddi közleményében.

fotó: pxhere.com

A beszámoló szerint a hagyományos ökológiai tudás kutatása során az egyik legnagyobb kihívást az jelenti a kutatók számára, hogy megismerjék és megértsék, hogy mit tudnak a természetről a tájjal együtt élő emberek, illetve hogy ezt a tudást hogyan használják a mindennapokban, amikor a szántásról, vetésről, kaszálásról vagy legeltetésről döntenek.      

"Embertársaink természetismeretének a kutatásához egyszerre kell biológusnak és ökológusnak, másfelől kulturális antropológusnak, néprajzosnak és pszichológusnak lennünk. Mivel a természet és az ember kapcsolatát próbáljuk megérteni, miközben e tudás nagy részét kevésbé lehet szavakba önteni, meglehetősen nehezen kutatható ez a terület" – összegzi a kihívásokat Molnár Zsolt ökológus, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatócsoport-vezetője.

Mint a közleményben megjegyzik, a világ különféle kultúrái sokféle módon vélekednek a körülöttük lévő világról. A mai modern ember hajlamos erőforrásként, szolgáltatásként tekinteni a természetre. A legtöbb hagyományos kultúra azonban nagyobb alázattal közelít a természethez, tagjai az erdők-mezők állatait és növényeit az ember rokonainak tartják, egyfajta családtagként viszonyulnak hozzájuk. Egyes kultúrákban pedig az élőlényeket, a természeti képződményeket önálló akarattal és döntési képességgel ruházzák fel az emberek. Egy mongol pásztornak például a természet tanítja meg, hogy hogyan éljen, hogyan legeltessen fenntarthatóan, míg az inuitok úgy tartják, hogy a kanadai hód "gondoskodik" az inuit vadászról, hogy a családjának elegendő élelme legyen.

A fősodortól ennyire eltérő világnézetbe ágyazott ökológiai tudás kutatása komoly módszertani felkészülést igényel. A kérdőíves kutatás ehhez nem elég, a kutatóknak ott kell lenniük, amikor ez a tudás az adott tájban és közösségben képződik, felhasználódik, adaptálódik és tesztelődik, azaz megerősítést nyer vagy megkérdőjeleződik – mutatnak rá a kutatók.

A cikk több évtizeden át szerzett módszertani tapasztalatokat szintetizál. A kutatók úgy vélik, ökológusok nélkül nem lehetne kellő mélységgel megismerni a tájban élő emberek ökológiai tudását. Ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, hogy a társadalomtudósok tapasztalataira, segítségére, módszereik ismeretére is szükség van, hiszen ezek nélkül könnyen felszínessé válhat egy ilyen témájú kutatás.

A cikkben olyan szempontokat is az ökológusok elé tárnak a kutatók, amelyek növények vagy állatok kutatása kapcsán ritkán merülnek fel – így például a kutató és a kutatott személy közötti bizalom, valamint a hosszú távú, kölcsönösen előnyös együttműködés fontosságát. Ilyen szempont továbbá a tanítási módszerek kölcsönös tisztelete, amely során a kutatók és a pásztorok, gazdák összevetik sokszor eltérő természetismeretüket. De ilyen szempont a különböző kultúrák és társadalmi csoportok eltérő etikai normáinak a tiszteletben tartása, vagy az eltérő világnézetekből fakadó különböző természetmagyarázatok és tudásellenőrzési (validálási) módszerek kölcsönös elfogadása. A szerzők rámutatnak arra is, hogy az ilyen jellegű kutatásoknál kiemelten fontos az emberi jogok figyelembevétele, valamint a kutatási módszerek úgynevezett dekolonizálása.

"Azt reméljük, hogy a hagyományos ökológiai tudás egyre szélesebb körű kutatása lehetőséget nyújt arra, hogy elődeink tudása hozzájárulhasson ahhoz, hogy Földünk még sokáig az otthonunk maradhasson. Egy pásztort idézve, hogy ne maradjon magára a természet" – fűzi hozzá Molnár Zsolt.

Molnár Zsolt és Babai Dániel, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) kutatócsoport-vezetőjének összefoglaló módszertani cikke a Trends in Ecology and Evolution című szaklapban jelent meg május 21-én.

agrotrend.hu / MTI