Tarpataki Tamás a Településfásítási program részeként a nagyközség Vízpart utcájában tartott faültetésen hangsúlyozta: a program közösségi tevékenységgé teszi a faültetést, eredményeként szebb, barátságosabb lesz az élettér, a klímavédelmi célokhoz pedig “akár egyetlen fa elültetésével is hozzá tudunk járulni”.

A helyettes államtitkár utalt rá, hogy az AM 2019-ben indította útjára az Országfásítási programot, amelyben támogatott módon már több mint 44 ezer hektár új erdőt telepítettek.A 2020-ban startolt Településfásítási programban a 10 ezernél kisebb létszámú települések igényelhetnek 10-30 fát, e kezdeményezésnek köszönhetően 2 milliárd forint támogatásból 1500 településen 46 ezer sorfa elültetésére került sor az elmúlt három évben – tette hozzá.

Tarpataki Tamás kiemelte, hogy az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált Településfásítási programra idén 550 millió forintot költenek, 10 ezer fát osztanak szét.
Az érdeklődés intenzitását mutatja, hogy egy nap alatt 543 település pályázott támogatásért – mondta, hozzátéve: a legaktívabb vármegye Somogy volt, 48 település pályázott sikerrel.

 

forrás: AM sajtóiroda

Szajcz Adrián (Fidesz-KDNP), a Somogy vármegyei közgyűlés alelnöke emlékeztetett: Somogy a vármegyék összevetésében az elsők között alkotott környezetvédelmi programot és klímastratégiát, “de ez önmagában kevés, mindenkinek van feladata, hogy Magyarország a jövőben is ugyanolyan élhető legyen, mint ma”.
A somogyi települések közösen tesznek környezetük fenntartásáért – hangoztatta. Hozzátette, hogy ebben partner Magyarország kormánya, a vármegyei önkormányzat pedig ügyel arra, hogy pályázataiban a fejlesztések mellett prioritásként szerepeljen a zöld területek megtartása, bővítése.

Fekete János (független), Balatonszárszó polgármestere beszámolt arról, hogy a fásítást és a zöldterületek gondozását, fejlesztését kiemelten fontosnak tartó település másodszor vesz részt a belterületi fásítási programban.

Tomka Ákos (független) alpolgármester rámutatott, hogy a Balaton és környéke korábban főként mezőgazdasági vidék volt, a települések ma már elsősorban a turizmusból élnek, és nagy öröm, hogy jelentős állami forrásból megújulhattak strandjaik, köztük Balatonszárszó négy strandja is.De minden beruházás kevés önmagában, a hátterüket a környezet, a természet védelme, a természet okos fejlesztése teremti meg, mert erdők, rétek, nádasok, zöldfelületek nélkül semmilyen építkezés nem hozza meg a várt eredményt – mondta.
Úgy vélte: a minőségi turizmus alapja a tiszta, kulturált, zöld környezet, Balatonszárszó ezt erősíti, és költségvetéséből évente milliós nagyságrendű összeget tesz félre és költ fásításra.

Balatonszárszó az idei Településfásítási programban 20 puszta szilt és 10 keskenylevelű kőrist kapott, amelyeket három helyszínen ültetnek el.