Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Fenntarthatóság

Innováció

250 éves az ELTE Füvészkert

A Füvészkert menedék, melynek kapuján belépve egy másik világba csöppenünk – mondta V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos a méltán híres botanikus kert 250. éves jubileumi zárórendezvényén, Budapesten.

Az Agrárminisztérium 2022-es hungarikum pályázatán, ahol összesen 391 pályázó 930 millió forintnyi támogatásban részesült, eredményesen szerepelt a Füvészkertért Alapítvány is. Összesen 3,5 millió forintot fordíthatnak a Füvészkert alapításának 250 éves évfordulójával kapcsolatos megemlékezésekre, kiadvány és imázsfilm készítésére.

Fotó: Demeter Károly, ELTE Füvészkert

A Füvészkert nemcsak egy nagy múltú botanikus kert, hanem évszázadok óta velünk élő történelem és élményforrás – hangsúlyozta a miniszteri biztos. – Ezért is került a Hungarikum Bizottság 2022. januári 22-i döntése értelmében a Magyar Értéktárba kiemelkedő nemzeti értékeink közé.

Ezenkívül, a Füvészkert 1960 óta országos jelentőségű természetvédelmi terület, 2005 szeptemberétől a Magyar Örökség-díj tulajdonosa, 2006 májusában, pedig mint kulturális örökség is védelem alá került.

V. Németh Zsolt beszélt arról is, hogy az itt végzett munka életmentő, értékmentő. A jelenlévő több ezer növényfajta között ugyanis találkozhatunk olyanokkal, amelyek mára a kipusztulás szélére kerültek, de az itt végzett szaporításokkal mégis van esélyük a megmaradásra.

Ismertségéhez jelentős mértékben hozzájárult, hogy Molnár Ferenc közismert regényében, A Pál utcai fiúkban a botanikus kert öreg pálmaháza nyújtott búvóhelyet Nemecsek Ernő és barátai számára. A 2008 óta hivatalos névként szolgáló „Füvészkert” elnevezés ennek a regénynek köszönhetően maradt meg, és terjedt el a köztudatban.

agrotrend.hu / kormany.hu, AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés