Természet

Több mint négyezer vadlúd éjszakázott a kardoskúti Fehér-tavon

Január 6-án mintegy 4100 vadlúd éjszakázott a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részterületén. A meder vízborítottsága már jelentősen meghaladta a hatvan százalékot.

Az itt állomásozó vadludak döntő többségét nagy lilikek alkotják, de látni köztük nyári ludakat és néhány tundraludat is. Napközben a tó körüli legeltetett területeken és a Lófogó-ér környékén legelnek, éjszakára viszont bemennek a tóra pihenni, inni, tollászkodni.

Január első napjaiban a hajnali hidegek hatására elkezdett befagyni a tó. Ez azonban nem riasztotta el a vadludakat. A többezres madársereg ugyanis képes arra, hogy jégmentesen tartsa a vízfelület egy jelentős részét. Ezen a néhány hektáros területen a szélső madarak folyamatosan körbe-körbe úsznak, mozgatják a vizet, így az nem fagy be. Nappal ugyanezt a feladatot a vadkacsák veszik át, ők ugyanis éjszaka táplálkoznak.

Fotó: Palcsek István Szilárd

A vadludak vonulása Magyarországon ezen a télen igen érdekesen alakul. Az elmúlt két évtized során a nálunk állomásozó vadludak száma évről-évre emelkedett. A vonulási csúcs általában november második felére esett, amikor is mintegy 400-500 ezer példány tartózkodott az ország területén. 2024-ben azonban elmaradt a november közepi tetőzés, mindössze 100-130 ezer vadlúd állomásozott az országban.

Kardoskúton is hasonló tendenciát figyelhettünk meg. Az első komolyabb létszámú, 480 példányos csapat csak december közepén érkezett meg (ekkor volt országosan is a nagyobb beáramlás). A december második felében tapasztalt hideg aztán elkezdte lefelé tolni a vadludakat, így Karácsonykor már 2900, január 6-án pedig 4100 példányt számoltunk a Fehér-tó térségében.

A vonulás időbeli eltolódása és létszámbeli csökkenése minden bizonnyal a késő őszi enyhe időjárásnak tudható be. Érdekesség, hogy Kazahsztánban még október végén is láttak olyan jelölt madarat, amely nem indult útnak a déli tájak felé.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés