Természet
Ritkán látott élőlények bukkantak elő az áradt Dunából
Az elmúlt napokban a hírek fókuszában Magyarországon a Duna volt, a megáradt folyó, illetve az árvízi védekezés. Sok érdekes kép is felkerült az internetre, hiszen a víz elképesztő dolgokat vitt magával. Az egyik legérdekesebb Ausztriában például az volt, hogy rengeteg sárga tököt sodort az ár Bécs közelébe.
Az internetet ellepték olyan fotók is, amelyek egy hatalmas sikló meneküléséről szóltak, ahogy éppen egy kerítésen mászik, menekülő útvonalat keresve, és a közösségi médiában több ezer megosztást generált a látvány – írta meg a Promotions.hu.

forrás: pxhere
Sokan pedig az elmúlt napokban szembesülhettek azzal, hogy a Dunában rengeteg mocsári teknős él: róluk is sok kép jelent meg a közösségi tereken szerte Magyarországon.
Ők is a hullámok elől kerestek menedéket, ekkor kapták őket lencsevégre.
A mocsári teknős azért is érdekes, mert ez hazánk egyetlen őshonos teknősfaja. Ősszel visszahúzodik az iszapba, és tavasszal, úgy március-április táján ébred, miközben májusban zajlik a párzás, a nőstények pedig június környékén rakják le tojásaikat. Azt is érdemes tudni, hogy a mocsári teknős Európában a legészakibb, nagy területen elterjedt teknősfaj.
A mocsári teknős országszerte megtalálható, tavak, folyók, holtágak, csatornák mentén, mocsaras területeken.
Elsősorban a lassú folyású és álló vizeket kedvelik, így inkább azok közelében számíthatunk rájuk, azonban ne lepődjünk meg azon, hogy a májustól júliusig terjedő tojásrakás időszakában a vizektől több száz méteres vagy akár néhány kilométeres távolságban is találkozhatunk velük. Amennyiben úton áthaladó teknőssel találkozunk, álljunk meg, és segítsük át az úttest túloldalára – hívja fel a figyelmet honlapján a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
Habár a teknősök életük nagy részét a vízben vagy annak közelében töltik, a nőstények fészkeiket a szárazföldön, laza talajú, vízelöntéstől védett, magasabban fekvő területekre rakják. Ilyenkor az élő- és a szaporodóhelyek között közlekedő teknősök gyakran kényszerülnek arra, hogy átkeljenek a vonulási útvonalukat kettészelő, az élőhelyeket feldaraboló betonozott és földutakon, ahol az azokon közlekedő autók, kerékpárok, mezőgazdasági járművek sok esetben végzetesek lehetnek számukra.
agrotrend.hu / origo.hu
Fókuszban
Nőtt a szarvasmarha vágása és exportja hazánkban 2025-ben
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint a 2025. január–novemberi időszakban a szarvasmarha vágása élősúlyban kifejezve 25 százalékkal növekedett a 2024....
PowerGard™, avagy biztonságos és kiszámítható gépüzemeltetés
Az elmúlt évtizedekben a világ, így mezőgazdasági gépesítés is sokat változott, különösen igaz ez a motoros gépekre (traktor, kombájn, önjáró...
Nagyobb teljesítmény, nagyobb hatékonyság: bemutatkozik a DJI három új Agras modellje
A mezőgazdasági drónok technológiája néhány év alatt jelentős fejlődésen ment keresztül, a DJI 2025 év végén bemutatott Agras modelljei új...
EGY TECHNOLÓGIAI CSOMAG – SZÁMTALAN ELŐNY
A John Deere 2024-ben újragondolta precíziós technológiai kínálatát, és létrehozta a Precision Ag Essentials csomagot, amely kedvező belépést biztosít a...
Kína és Brazília szövetsége átrendezi az agrárpiacokat (is)
Állandósuló aszály, bizonytalan árhatás
Tejár korrekció
Fórián Zoltán: Szeszesitallal telve a raktárak
A Nemzet Gazdászai, akik az agrárium jövőjéért dolgoznak
Az Országházban adták át a Nemzet Gazdásza kitüntető címeket
Új lendület a somogyi falvakban: utak, közvilágítás, tisztább környezet
Rittlinger József – A Nemzet Gazdásza
Feczák János – A Nemzet Gazdásza
Balla Géza – A Nemzet Gazdásza
Megjelent a kaliforniai lopódarázs Magyarországon
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
Középpontban a Väderstad többszörösen díjazott munkagépe
Szupermenta fehérjepor termékteszt újratöltve: az eredmények most sem felhőtlenek
