Természet

Rétisas fiókákat gyűrűztek a Kis-Sárréten

Tíz rétisas-fióka lábára került jelölőgyűrű a közelmúltban a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén. Ebben a térségben első alkalommal került sor rétisasok gyűrűzésére.

A Kis-Sárréten 2003-ban észleltük az első rétisas költést a faj újbóli megtelepedését követően. Azóta a párok száma lassan emelkedett és az elmúlt években elérte a jelenlegi öt költőpáros állományt. A faj kötődik a vizes élőhelyekhez, amelyekben a térség bővelkedik, hiszen a Biharugrai- és Begécsi-halastavakon kívül az igazgatóság kezelésében több mocsár és vizes élőhely-rekonstrukció is található itt.

Fotó: Tóth Imre

A téli időszakban távolabbi vidékekről, elsősorban Európa északi részéből is érkeznek hozzánk rétisasok, amelyek között alkalmanként gyűrűs példányok is találhatók. Ezeket már több alkalommal is sikerült azonosítani, főleg a jégen, táplálkozás közben, erős nagyítású távcsövek segítségével. Hazánkban a faj gyűrűzése, különböző programok keretében már több évtizede folyik, de a Kis-Sárréten ebben az évben került sor rá először.

Május elején az öt pár közül négynél hajtottuk végre a gyűrűzést. A fészkekben egy párnál egy fióka volt, a többinél egységesen két-két fióka, koruk 6-7 hetes. Ezen kívül még két távolabbi párnál végeztünk jelölést, ahol egy, illetve két fiókát sikerült jelölnünk. A program végrehajtásában segítségünkre voltak a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és az MME munkatársai is. Bízunk benne, hogy a most meggyűrűzött fiókákat a későbbiekben valahol sikerül majd épségben viszontlátni, ezzel is hozzájárulva a fajról alkotott ismereteink bővítéséhez.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés