Fenntarthatóság

Természet

Norvégia 50 millió dollárt adományoz az esőerdőírtás ellen

Ez az északi ország első új adománya azóta, hogy a Jair Bolsonaro korábbi elnök 2019-ben befagyasztotta az alapot.

forrás: pixabay

Bolsonaro ideje alatt az erdőpusztítás 15 éves csúcsot ért el, kormánya bezáratta az Amazonas Alapot arra hivatkozva, hogy nem részletezett szabálytalanságok történtek a támogatásban részesülő nem kormányzati szervezetekkel, bizonyítékot azonban erre nem szolgáltatott.

Luiz Inacio Lula da Silva elnöki beiktatását követő egyik első lépése volt, hogy a világ legnagyobb esőerdejének védelmére újraindította az Alapot és agresszívan fokozta a környezetvédelmi törvények végrehajtását, csökkentve ezáltal is az erdőirtás mértékét.

Norvégia annak elismeréseként nyújt támogatást, hogy az erdőirtás nagyjából 50 százalékkal csökkent a Lula-kormányzat első 11 hónapjában. A mostani adományával az északi ország messze a legnagyobb segítője az Alapnak, a befagyasztás előtt mintegy 3 milliárd Brazil real (606,13 millió dollár) adományozott. Összehasonlításképpen, Lula kormányának hivatalba lépése óta összesen 4 milliárd Brazil real-t ajánlott fel az alapnak többek között az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Németország, Dánia, az Európai Unió és Svájc.

Az adományozást hivatalosan az ENSZ dubaji COP28 éghajlat-változási csúcstalálkozóján jelentette be a két ország még 2023 decemberében.

 

Agrotrend.hu/ Ecolounge

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nyakas Farm
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés