Természet

Kiderült hol telel a legtöbb bagoly

Túrkeve még mindig a „legbaglyosabb” település. Az idei országos felmérésen az is kiderült, hogy a Jászkunság több más települését is nagyon kedvelik az éjszakai ragadozómadarak.

Elkészült a telelő erdei fülesbaglyok ez évi országos lakossági felmérésének összesítése. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) tájékoztatása szerint az összefogás ismét sikeres volt, a beérkező adatokból kiderült, hogy a számolás idején hazánk legalább 638 településén, 1035 helyszínen, 11 629 erdei fülesbagoly telelt.

– A felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzeti park-igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata, más civil szervezet, óvodák és iskolák, összesen 431 felmérő vett részt – számoltak be a MME illetékesei.

Forrás: pixabay.com

Az aktív részvételnek köszönhetően Magyarország összes vármegyéjéből és a fővárosból is érkeztek megfigyelési adatok. Az MME, a média és a lakosság együttműködésének sikerét az is jól mutatja, hogy 2024-ben 130 olyan településről érkezett információ, ahonnan 2018 óta minden évben.

A felmérésből kiderült, hogy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét továbbra is különösen kedvelik az éjszakai ragadozómadarak. 

– Ezernél is több baglyot számláltak Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben. Idén is Túrkevén nappalozott a legtöbb erdei fülesbagoly, igaz, a korábbiaknál kevesebb: 280 egyed – olvasható az MME beszámolójában.

További vármegyei települések is kedveltek a baglyok körében: Kisújszálláson 170, Kengyelen 167, Martfűn 144, Mezőtúron 135, Szolnokon 134, Karcagon 131, Kuncsorbán 119, Jászapátin 116, Újszászon pedig 112 egyedet számoltak a felmérés keretében.

agrotrend.hu / szoljon.hu
Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés