Természet

Káprázatos hóvirágmező nyílik Bakonybélben

Országszerte tömegével nyílik már a tavasz hírnöke. A hóvirágszezon valósággal berobbant a napokban Magyarországon, az Alcsúti Arborétumban például már javában tart a Hóvirágünnep – írja a sokszínű Vidék.

A bakonybéli Szent Mauríciusz Monostorból most hasonlóan örömteli hírek érkeztek, a bencések kertjében, az arborétumban tízezerszám nyílik ezekben a napokban a hóvirág. A szerzetesek egy pompás fotót is posztoltak, melyen jól látszik, milyen hófehér szőnyegben gyönyörködhet, aki ellátogat a hétvégén Bakonybélbe.

Fotó: Facebook / Szent Mauríciusz Monostor

A monostorról többször írtunk, a közelmúltban például egy teremtésvédelmi tanösvényt építettek a varázslatos környezetben. A monostor kertjében szépen megfér egymás mellett a gondosan ápolt gyógynövényes és gyümölcsös, valamint a védett állatok seregének otthont nyújtó arborétum. A történeti kert többszáz éves fái mellé az 1998-as újraalapítást követően új telepítések kerültek.

Az arborétum kialakítása az 1830-as évek elején kezdődött, akkor egy angolkertet létesítettek a területen. A parkba számos növénytő a Pannonhalmi Apátság kertjéből érkezett. Az arborétum elsősorban hazánkban honos fajok, bükk, tölgy és hársak otthona.

A kikeleti hóvirág színével a reményt és a tisztaságot jelképezi, megjelenése a tavasz közeledtét jelzi. 2005 augusztusában lett védett faj Magyarországon is. Minden egyes hóvirág természetvédelmi értéke 10 000 forint.

agrotrend.hu / Sokszínű Vidék

Tovább olvasom

Támogatók

 
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés