Fenntarthatóság

Tanácskozott az EU KAP-hálózat végrehajtási almunkacsoportja

 

Az európai KAP-hálózat végrehajtási almunkacsoportjának 2023. november 9-i találkozója – a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság (DG AGRI) szervezésében – elsősorban a KAP stratégiai terv előrehaladására összpontosított – írta cikkében az Agrárközgazdasági Intézet (AKI).

A találkozó résztvevői többnyire a tagországok mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért, valamint környezeti ügyekért felelős minisztériumai, irányító hatóságai, gazdálkodói és egyéb szakmai szervezetei voltak.

Az AKI képviseletében Bálint Csaba, a Fenntarthatósági Kutatások Igazgatóság kutatója vett részt az eseményen az almunkacsoport állandó tagjaként.

Fotó: AKI

A rendezvény keretében a DG AGRI szakértői bemutatták a tagállami KAP stratégiai tervek Közös Kutatóközpont (EU JRC) által készített elemzésének legfontosabb eredményeit, a tagországok közötti hasonlóságokat és eltéréseket a kilenc specifikus és egy átívelő célkitűzéshez kapcsolódó szükségletekben, intézkedésekben és forrásallokációban, illetve a várható hatásokat olyan területeken, mint a környezeti és klímacélok, a fiatal gazdálkodók, a foglalkoztatás, az innováció stb.

A KAP stratégiai tervek tagállami szintű végrehajtásának előrehaladását néhány felkért hozzászóló ismertette a saját országára vonatkozóan.

Ennek kapcsán szóba került a nagyobb országok (pl. Németország) regionális stratégiáinak összehangolása és annak nehézsége, illetve általában véve az egyszerűsítésre (simplification) vonatkozó erőfeszítések visszafogott sikere, a vidékfejlesztés háttérbe szorulásának kockázata, de jó gyakorlatok említésére is sor került, mint pl. a finnországi digitalizációs fejlesztések a végrehajtásban.

A KAP-hálózat monitoring bizottságokra, az ökológiai alapprogram (Eco-scheme) tervezésére és megvalósítására, illetve a készségfejlesztésre specializálódott tematikus csoportjainak képviselői is beszámoltak munkájukról, találkozóik eredményeiről.

Összességében, a közös agrárpolitika megvalósításának egyes területein kiemelten fontos az átláthatóság, a valódi egyszerűsítés, a rugalmasság a végrehajtásban, a kommunikáció, a gazdálkodók és egyéb kedvezményezettek számára az információ megfelelő átadása, a kapacitásépítés.

A területi dimenzió hangsúlyosabb érvényesülésének előmozdítása érdekében szükség van az Európai Bizottság főigazgatóságainak (DG-k) fokozottabb együttműködésére.

Interaktív csoportmunka keretében a hálózat által a következő néhány évben (2027-ig) felkarolandó témákat, azok relevanciáját, céljait és célcsoportjait, kívánatos formátumait, módszereit és tevékenységeit, elvárt eredményeit azonosították a résztvevők: ilyen témakörként jelent meg a KAP stratégiai terv „zöld architektúrájának” megértése, a digitalizáció eszközeivel történő egyszerűsítés, a generációváltás és az integrált területi megközelítés.

agrotrend.hu/AKI 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés