Fenntarthatóság

Lefagyasztották az országban először talált ázsiai lódarázsfészket

Megtalálták az első ázsiai lódarázsfészket, amit lefagyasztottak, a dolgozókat begyűjtötték. A fészek helyén darázscsapdát helyeztek el a szakemberek – írta a Sokszínű Vidék.

Az ázsiai lódarázs még 2004 környékén jelent meg először Európában, egy kínai teherhajón áttelelve ért partot Franciaországban és a terjedését figyelve, csak idő kérdése volt, hogy mikor jelenik meg Magyarországon.

Bár a szakemberek két-három évvel későbbre várták a faj megjelenését, de egy szigetközi településen idén augusztus 20-án megtalálták az első egyedet hazánkban.

Augusztusban Márta Tamás kimlei méhész fedezte fel az első hazai példányokat, melyeket a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa augusztus 24-én azonosított és elismerte, hogy ázsiai lódarázsról (Vespa velutina) van szó, írta akkor cikkében a Kisalföld.

Október 5-én az Országos Magyar Méhészeti Egyesület facebook oldalán közölte a hírt, miszerint megtalálták és azonosították az ázsiai lódarázsfészket, amit lefagyasztottak, a dolgozókat begyűjtötték. A fészek helyén darázscsapdát helyeztek el a szakemberek.

Örömmel jelentjük, hogy sikerült azonosítani az első magyarországi ázsiai lódarázs kolónia fészkelőhelyét. A felderítésben, a darazsat elsőként észlelő méhész, holland és belga szakemberek valamint az OMME munkatársai vettek részt. Az első darazsat 11:41 kor fogták be és körülbelül egy óra alatt sikeresen lokalizálták a fészek helyét

– tette közzé nyilatkozatát facebook oldalán az Országos Magyar Méhészeti Egyesület.

agrotrend.hu / Sokszínű Vidék

Tovább olvasom

Támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nyakas Farm
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés