Fenntarthatóság

Inváziós kvagga kagyló terjedt el a Balatonban

A Magyar Kutatási Hálózat Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének munkatársai növekedési és testösszetétel-vizsgálatokkal igazolták, hogy a szénhidrát helyett a zsírraktározásra való átállás képessége lehet az oka az inváziós kvagga kagyló sikeres elterjedésének a Balaton táplálékszegény keleti (Siófoki-) medencéjében.

A kutatás eredményeit összefoglaló tanulmány a Freshwater Biology című szakfolyóiratban jelent meg – olvasható a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) közleményében. A kutatók vizsgálatai szerint a Balatonban előforduló, közeli rokonságban lévő versengő inváziós kagylófajok (dreissenák), a vándor- és a kvagga kagyló között a lényegi különbség az utóbbi jobb alkalmazkodóképessége a táplálékszegény környezethez.

Kitelepedett vándor- és kvagga kagylók. Forrás: Balatoni Limnológiai Kutatóintézet

A kvagga kagyló 2008-as megjelenését követően a tó parti övében tömegesen előforduló vándorkagyló öt év alatt teljesen kiszorult a táplálékban szegény Siófoki-medencéből, ugyanakkor a táplálékban gazdag Keszthelyi-medencében a két inváziós kagyló továbbra is egymás mellett él – mutattak rá a közleményben.

A táplálékszegény környezethez való alkalmazkodás a csökkent szénhidrátkészleteket helyettesítő zsír felhalmozásában érhető tetten, amire azonban csak a kvagga kagyló képes. Ezt az is bizonyította, hogy a táplálékban gazdag medencéből a táplálékszegénybe telepített állatok közül csak a kvaggák tudtak növekedni, miközben szénhidráttartalékaikat zsírra cserélték

A téli időszak (8 Celsius-fok alatti vízhőmérséklet) túlélése szempontjából alapvető az állatok energiaraktárainak feltöltése, ezért táplálékszegény környezetben a kvagga kagylónak az a képessége, hogy az anyagcsere-folyamatait át tudja állítani, előnyt jelent a vándorkagylóval szemben.

A jelenség hasonlatos az oxigénpalack nélküli magashegyi mászásokhoz ajánlott étrendi felkészüléshez. Szakértők a szénhidrátdús táplálkozás helyett a zsírdús, úgynevezett ketogén diétát javasolják. Ez lehetővé teszi, hogy a táplálékfelvételre alkalmatlan magasságban – 8000 méter felett -, ahol nagyon lecsökken az oxigénfogyasztás és erősen megemelkedik a pulzus, a szervezet az ilyen környezetben gyorsan kimerülő szénhidrátkészletek helyett a felhalmozott zsírból jusson elegendő energiához.

Forrás: Balatoni Limnológiai Kutatóintézet

agrotrend.hu / Greendex

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szakmai partner
Nyakas Farm
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés