Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Fenntarthatóság

Gyopáros Alpár: több mint 60 milliárd forint hasznosult a szabolcsi falvakban

 

“Az elmúlt csaknem négy évben több mint 60 milliárd forint fejlesztés valósult meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei falvakban a Magyar falu programon keresztül” – közölte a Miniszterelnökség Modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírtasson pénteken.

Az MTI tudósítása szerint Gyopáros Alpár a helyi Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Ház mintegy 15 millió forint értékű filagóriájának és napelemes rendszerének átadásán azt hangsúlyozta, kiemelkedő az a falupasztorációs munka, amelyet a görögkatolikus egyház a falvakban végez, különösen az ország három északkeleti megyéjében.

Fotó: Gyopáros Alpár Facebook-oldala

“Nemcsak a görögkatolikusok, hanem bármely egyház a falvakban és az egyházközségekben végzett munkáját a kormány támogatta és támogatni is fogja” – erősítette meg a kormánybiztos.
Gyopáros Alpár emlékeztetett arra, az összesen mintegy háromezer kistelepülésen az ország népességének egyharmada él, a községekben pedig folyamatosan növekszik a lakosságszám.

Kifejtette, “az előző évszázad rendszere miatt a falvak ötvenéves lemaradásban vannak a nagyobb településekhez képest, ezt a hátrányt nem lehet egy csapásra eltüntetni, fokozatosan, lépésről lépésre, egyről a kettőre” kell ledolgozni”.

Fotó: Gyopáros Alpár Facebook-oldala

“A civil egyesület tulajdonában lévő épület jól jelképezi ezeket a megtett, apró lépéseket, bizonyítja a közösség tagjainak szorgalmát és lelkesedését” – fogalmazott.

Hozzátette, a vármegyei kistelepüléseken felhasznált hatalmas összeg nagy részben a térségi országgyűlési képviselők lobbitevékenysége révén érkezett Szabolcs-Szatmár-Beregbe.

“Ezt így kell csinálni” – jelentette ki a közösségi ház létrehozásával és fejlesztésével kapcsolatban Seszták Miklós a térség fideszes országgyűlési képviselője.

Arról beszélt, fontos, hogy egy közösség ne csak kitűzze, hanem el is érje a célját.

A 2021-ben létrehozott közösségi ház napelemes rendszerét nyolcmillió forintos pályázati támogatásból fejlesztették, további hétmillió forint jutott a további beruházásokra.

agrotrend.hu/MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés