Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Fenntarthatóság

Innováció

Folytatódik a Településfásítási program

Elkezdődött a Településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, amelynek részeként a helyi állami erdőgazdaságok, erdész szakemberek közreműködésével 19 megyében, összesen 364 településen 10 000 fát ültetnek el – jelentette be hétfői közleményében Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető elmondta, hogy a Településfásítási programot az Országfásítási program részeként 2020-ban hirdette meg az Agrárminisztérium (AM), amelynek célja a vidéki települések zöldítése és környezeti állapotának javítása mellett, hogy népszerűsítse a Vidékfejlesztési program erdősítési támogatásait. Ugyanis a kormányzat célja, hogy 2030-ra 24 százalékról 27 százalékra nőjön az ország fával borított területe.

Fotó: pixabay.com

A rendszerváltozás óta meghirdetett legnagyobb belterületi fásítási programban a 10 ezer lakosúnál kisebb települések vesznek részt és településenként 10-30 fát nyerhettek el.

A miniszter ismertette, hogy az ültetett fák konténeresek vagy földlabdásak, a szakszerű ültetéshez minden fához biztosítanak támasztó karót, takarómulcsot és védőrácsot. Annak jelképeként, hogy ezek a fák növelik a településen található élőhelyek változatosságát, és más élőlények otthonául is szolgálnak majd, minden igénylő számára madárodúkat is biztosítanak.

A KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt., valamint az Országos Erdészeti Egyesület végzi a fásítás lebonyolítását, amelyet a helyben illetékes erdőgazdaságok munkatársai segítenek.

A program iránt első pillanattól kezdve hatalmas volt az érdeklődés, így 2021-ben már megduplázott keretösszeggel folytatódott a pályázat, így összesen 1,5 milliárd forintot fordítanak a vidéki települések zöldítésére. 2020-22 között a program keretében 1350 településen összesen 36 ezer sorfát ültetnek el.

Az elmúlt két és fél évben, az Országfásítási program meghirdetése óta a Vidékfejlesztési program keretében az új erdők telepítésére benyújtott támogatási kérelmek meghaladták a 42 ezer hektárt, amely minden korábbi időszaknál nagyobb érdeklődést jelent a magyar gazdák részéről. Éppen ezért a támogatásokra az átmeneti időszakban is, 2022. december 31-ig lehet pályázni, és az új Közös Agrárpolitika is minden korábbinál több forrást biztosít a magyar erdőterület megőrzésére és gyarapítására.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés