Fenntarthatóság

Energiaközösség alakul Bábolnán

Az önkormányzat vezetésével Bábolnán alakul meg az ország első, üzemszerű működésre képes és hivatalosan bejegyzett, jórészt napelemekre alapuló energiaközössége – közölte a település polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján.

Horváth Klára (független) ismertetése szerint a közösség tagjai egymás között értékesíthetik az áramot. A háztartási kiserőművek termelését a társulás ipari szereplői használhatják fel, a lakosság az általános átvételi árnál drágábban adhat el, az átvevő pedig a piacinál kedvezőbb áron vételezhet.

Az önkormányzat az intézményekre telepített napelemmel vesz részt a közösségben, valamint a bábolnai fürdő 50 kilowattos gázmotorjával, mely termálvízből kinyert metán elégetésével termel hőt és áramot.

Forrás: pxhere.com

Bábolnán telepítik az ország első V2G fajtájú elektromos busztöltőjét, melynek különlegessége, hogy igény esetén a járműből képes visszatáplálni a hálózatba. A berendezés 160 kilowattos kapacitásával nagyobb lesz egy Tesla töltőnél – mondta el az MTI-nek Fecske Károly, a projekt műszaki vezetője.

A hálózathoz három kapcsolási körben összesen 60 háztartás is csatlakozik, valamint belép az IKR saját, 340 kilowattos naperőművével. Az összesített beépített kapacitás jelenleg 1,5 Megawatt. A termelt áramot a baromfifeldolgozással foglalkozó OSI Food Solutions Hungary Húsipari Kft. vásárolja meg.

A rendszert kiegészíti egy 100 kilowattos, akkumulátoros áramtároló egység, mely képes az igénybevétel egyenetlenségeit kisimítani. Az önkormányzat által vezetett konzorcium 300 millió forintos pályázati forrást nyert el napelemek telepítésére, illetve az energiatermelő rendszereket összehangoló, az elszámolást segítő számítógépes program terveztetésére.

agrotend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés