Fenntarthatóság

Hírek

Bioüzemanyag-hiány és az energiaforrásokért folytatott küzdelem

Drága a bioüzemanyag, és nem is termelnek eleget belőle. A tiszta üzemanyagot gyártó cégek a mesterségesintelligencia-fejlesztések nyomán elszaporodott adatközpontokkal versenyeznek az energiaforrásokért az Egyesült Államokban, amit már nem bírnak el az atomerőművek és a megújulók. A fosszilisenergia-termelés meg paradoxon lenne.

Pénztemetők lettek a hidrogénnel és a bioüzemanyaggal kapcsolatos projekteket felkaroló startupok, melyek azzal kalapoztak a befektetőknél, hogy majd tiszta üzemanyaggal látják el a repülőgépeket, a hajókat és teherautókat. Nagyon úgy tűnik, hogy a vártnál is nehezebb lesz az amerikai gazdaság leválása a kőolajról és a földgázról.

Forrás: pixabay.com

“Az izgalmas korai befektetések nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.”

– mondta Andy Marsh, a Plug Power vezérigazgatója. Cége az elsők között nyitott az Egyesült Államokban zöldhidrogént előállító üzemet, amely a fosszilis tüzelőanyagok potenciális helyettesítője az acélgyártásban és a vegyiparban.

A Plug Power részvényei több mint 90 százalékot zuhantak az amerikai klímavédelmi törvény két évvel ezelőtti elfogadása óta. A Gevo bioüzemanyag-startup részvényei pedig 80 százalékot szánkáztak ugyanezen időszakban.

Az iparági kudarcok kioltották a klímatörvény elfogadása után támadt optimizmust. Az emelkedő költségek kitolták a projektek ütemtervét, s megnehezítették a vállalatok számára a forrásszerzést. Míg a washingtoni adminisztráció az adójóváírásokkal késlekedik, tovább nehezítve a cégek életét.

Van, aki már úgy gondolja: lőttek a kibocsátási céloknak

Tiszta üzemanyagok nélkül az amerikai vállalatok kibocsátása várhatóan emelkedik, veszélyeztetve az Egyesült Államok éghajlati céljainak elérését. Olyan ágazatok számítottak az új üzemanyagokra, mint a légi közlekedés és a hajózás, melyeknek nem jelent megoldást a szél- és a napenergia, valamint az akkumulátorok.

Az Air New Zealand az első légitársaság, amely visszavonta 2030-as kibocsátási célját, arra hivatkozva, hogy korlátozott az alternatív sugárhajtómű-üzemanyagok elérhetősége.

A LanzaJet hamarosan megkezdi a termelést egy georgiai üzemben, amely az elsők között kínál fenntartható repülőgép-üzemanyagot az Egyesült Államokban. Az építkezés végül sokkal drágább lett, mint amire a vállalat számított. A vállalat etanolból készült repülőüzemanyaga támogatás nélkül kétszer annyiba kerül, mint a hagyományos sugárhajtómű-üzemanyag.

A tiszta üzemanyaggal kapcsolatos projekteket megviselték a magas kamatlábak, az ellátási lánc zavarai és a villamosenergia-hálózat költséges korszerűsítése, ami felhajtotta a villamosenergia-árakat.

Paradoxonként hat, de a tiszta üzemanyagot gyártó cégek a mesterségesintelligencia-fejlesztések nyomán elszaporodott adatközpontokkal versenyeznek az energiaforrásokért, s a megnövekedett energiaigényt nem fedezik a megújulók és az atomerőművek. Ezért szóba került a fosszilis erőművek újraindítása.

agrotrend.hu / Világgazdaság

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szakmai partner
Nyakas Farm
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés