Fenntarthatóság

Áder János: lehetetlen javaslattal állt elő a COP 28 elnöksége

A fenntarthatóság alapvetően rólunk szól, hogy meg tudjuk-e őrizni Magyarországot, a Kárpát-medencét és a Földgolyót olyannak, amilyennek megismertük – fogalmazott Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Pannon Egyetem fenntarthatósági hónapjának nyitórendezvényén kedden Veszprémben.

Áder János előadását megelőzően lehetetlennek nevezte a COP28 klímacsúcs előkészítését végző elnökség által megfogalmazott célokat. A szervezet hétfőn arra szólította fel a világ kormányait, hogy 2030-ig háromszorozzák meg megújuló energiatermelési kapacitásaikat annak érdekében, hogy megelőzzék a 1,5 fokot meghaladó globális felmelegedést.

Áder János szerint egy ilyen klímacsúcson nem nyolcvanezer embernek kellene összegyűlni, hanem „80 okos embernek”, lehetőleg a G20 országokból, akik a kibocsátás 80 százalékáért felelnek. Azt mondta: meg kell hallgatni a tudósokat, és utána kell olyan döntéseket hozni, amelyek betarthatók, betartandók és kötelezően érvényesíthetők.

A volt köztársasági elnök üdvözölte, hogy január elsejétől betétdíjas lesz a PET-palack, valamint az alumínium és üveg italos palack Magyarországon. Négyezer automata és kétezer mechanikus gyűjtőpont alkotja majd a rendszert, a betétdíj 50 forint lesz – ismertette.

Magyarországon egymilliárd PET-palack visszaváltását kell megoldani, ami Áder János szerint nem kis feladat. Üvegből százezer, alumíniumdobozból hatezer tonna hulladék keletkezik az országban éves szinten, de utóbbi nagy része teljes egészében újrahasználható – mondta.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány alapítója előadásában hangsúlyozta: a demográfiai robbanás, a Föld száz év alatt megnégyszereződő lakossága, valamint az urbanizáció – ma az emberek 54 százaléka városokban él, és arányuk 2050-re 75 százalék lesz – hatására nő a fogyasztás. A vízé kétszer, az energiáé háromszor olyan gyorsan, mint a népesség – tette hozzá.

Elmondta: másodpercenként 20 ezer PET-palackot adnak el a világon, a világ műanyaghulladék-termelése pedig 240 millió tonna évente, amelyből Magyarország 100 ezer tonnával részesedik. Emellett a PET-palackoknál baj van a visszagyűjtéssel, az újrahasznosítással és a társadalmi szokásokkal is, hiszen vannak a világon olyan helyek, ahol a környezeti kultúra védelme nem része a mindennapi életnek – mutatott rá Áder János.

A világszintű élelmiszerpazarlásra kitérve megemlítette, hogy egy átlagos magyar évente 66 kiló élelmiszert dob a kukába. Ez az arány uniós átlagban 70 kilogramm körül mozog. A növekvő fogyasztáshoz pedig egyre több termőterület bevonása szükséges.

A korábbi államfő érintette a divatipart is, ugyanis a globális textilipar felel a vízszennyezés 20 és a globális szén-dioxid-kibocsátás 10 százalékáért. Ráadásul a textiláruk jelentős része műszálas, mosásukkal pedig mikroműanyagok kerülnek a vizekbe – hívta fel a figyelmet.

Közölte: 2021-ben 57 millió tonna e-hulladék keletkezett, ami nagyobb, mint a kínai nagy fal teljes tömege, és ennek csak a 17 százalékát hasznosították újra. Ezért Áder János a jövő megkerülhetetlen kérdésének nevezte, hogy olyan technológiát találjanak, amellyel minél kevesebb környezeti kockázat mellett minél hatékonyabban vissza lehet nyerni az elektronikai hulladékban lévő hasznos anyagokat.

Áder János előadásában a fenntarthatóság szempontjából jó gyakorlatokat is ismertetett. Ide sorolta a műanyagokat lebontó baktériumkoktélt vagy a biológiai hulladékot otthon, rövid idő alatt komposztálni képes készülékeket. Szólt az újratölthető dezodoros palackokról vagy a kereskedelemben a konyhákon keletkezett, még fogyasztható, de a nap végére megmaradt étel piacképessé tételét szolgáló vállalkozásokról is.

Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora Áder János előadását megelőzően a fenntartható fejlődés legnagyobb kihívásaként a globális éghajlatváltozást nevezte meg, amelynek okait szerinte látszatmegoldások helyett a tudomány segítségével kellene feltárni.

Jelezte: a globális energiafelhasználás felére – benne a nehéziparral, a bányászattal, az ércfeldolgozással, a tengerhajózással, a repüléssel – nincs ipari mértékű, a gazdaságban is működő karbonmentes alternatíva.

A Pannon Egyetem fenntarthatósági hónapjának nyitórendezvényén az előadásokat követően számos kiállító, interaktív program is várta az érdeklődőket az intézmény aulájában kedden.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés