Fenntarthatóság
A tudatos vásárlásra és az élelmiszerbiztonságra hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium
Az ünnepek alatti tudatos vásárlásra és az élelmiszerbiztonsági szabályok betartására hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán.
Az MTI tudósítása szerint Felkai Beáta Olga elmondta: Magyarországon kevés, évente 15-17 járványszerű élelmiszer-eredetű megbetegedés fordul elő, és ezek is viszonylag kedvező kimenetelűek.
A karácsonyi időszakban ugyanakkor a háztartások hajlamosak felhalmozni, ezért érdemes előre megtervezni a vásárlásokat és megbízható helyeken végezni az élelmiszerek beszerzését – fejtette ki.
A helyettes államtitkár felidézte, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjában hűtőhasználati útmutatót állított össze karácsonyra, hogy segítsen az élelmiszerek biztonságos és fenntartható tárolásában.
A megfelelő hűtésnek fontos szerepe van az élelmiszerbiztonság megőrzésében és az élelmiszerpazarlás csökkentésében – mutatott rá.
Felkai Beáta Olga jelezte azt is, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan december elejétől a hónap végéig most is tart a téli szezonális hatósági ellenőrzés.
Ilyenkor főként az olyan élelmiszerekre figyelnek, amelyek hagyományosan az év végi ünnepekhez kapcsolódnak, és az ellenőrök kimennek az adventi vásárokra is.
Az ellenőrzésről köztes eredmények már ezen a héten várhatók – tette hozzá az AM helyettes államtitkára.
agrotrend.hu/MTI