Fenntarthatóság
A takarékos és tudatos ünnepi előkészületekről beszélgetett vendégével Áder János új podcastjában
A takarékos és tudatos ünnepi előkészületekről beszélgetett vendégével, a kolozsvári Balog Boros Enikővel Áder János volt államfő a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.
Áder János, Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a beszélgetés elején közölte: a karácsonyi készülődéshez illő témát igyekeztek választani, ezért hívták a műsorba a bölcsész végzettségű Balog Boros Enikőt, a VeraGreen alapítóját, aki környezettudatos módszerek alkalmazásával készül az ünnepekre.
Balog Boros Enikő elmondta: a társaság létrehozása előtt több évvel a kislányuknál egy babakenőcs miatt kialakuló allergiás tünetek miatt tértek át biológus férjével a környezettudatos tisztító- és mosószerek használatára, majd nyolc éve azért alapították cégüket, mert a környezettudatosan és egészségesen élő, háztartásukat ennek megfelelően vezető embereknek szerettek volna segíteni egyszerű, praktikus módszerek ajánlásával.
Áder János ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy egy négytagú család évente átlagosan 40 liternyi tisztítószert, azaz vegyi anyagot juttat a csatornahálózatba, majd utalt beszélgetőtársa egy korábbi interjújára, amely szerint ezeket “régi szerekkel” lehet helyettesíteni.
Balog Boros Enikő erre reflektálva olyan – mindenkinek a háztartásában megtalálható – szereket említett, mint az ecet, a citromsav és a szódabikarbóna, amelyek kiválóan alkalmasak a tisztítószerek helyett.
Példaként felhozta, hogy az ecet és víz keverékével az üvegfelületeket lehet megtisztítani, míg a szódabikarbóna és az ecet keverékével készített paszta “tökéletes” fürdőszobai tisztítószerként használható, az ecet pedig önmagában kitűnő vízkőoldó, s akár öblítő helyett a mosógépben is alkalmazható a ruhák mosásakor.
A volt köztársasági elnök a beszélgetés során érintette az ünnepekhez kapcsolódó nagymérvű csomagolóanyag-felhasználást is. Mint mondta, az Egyesült Királyságban csak decemberben felhasznált csomagolópapírokkal kilencszer körbe lehetne tekerni az egyenlítőt, míg Magyarországon évente fejenként 95 kilogramm papírhulladék keletkezik és ennek a fele csomagolóanyag.
Balog Boros Enikő közölte: környezettudatos módon is meg lehet oldani az ajándékok becsomagolását, például a nehezen újra feldolgozható színes papírok helyett érdemes egyszerű, úgynevezett kraft papírt használni, amelyet téli termésekkel, pecsétmintákkal lehet ünnepivé varázsolni, de akár újra felhasználható textilzsákokba, vagy kendőkbe csomagolva is át lehet nyújtani az ajándékokat.
agrotrend.hu / MTI