Fenntarthatóság

A “fenntarthatóságért tanulás” a jövő pedagógiájának kulcsa

A “fenntarthatóságért tanulás” a jövő pedagógiájának kulcsa; ekkor a pedagógus a gyerekekkel együtt keresi a fenntartható megoldásokat – hangsúlyozta Szűcs Attila, a Pannon Egyetem Neveléstudományi Intézetének mesteroktatója Áder János korábbi államfő Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.

Szűcs Attila – aki az elmúlt években aktívan részt vett a Fenntarthatósági Témahét szervezésében és lebonyolításában – azt mondta, a témahét olyan lokális cselekvési lehetőségeket ad a diákoknak, ami közvetlen visszacsatolást és sikerélményt jelent a számukra.

Idén április 22-étől kilencedik alkalommal rendezik azt meg, tavaly már 450 ezer fiatal vett részt a programokban – közölte Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki azt kérdezte vendégétől, hogyan viszonyulnak a fiatalok ehhez a témához.

Forrás: pxhere.com

Szűcs Attila szerint ma már minden középiskolás ismeri a fenntarthatóság fogalmát. Az utóbbi években az éghajlatváltozás, az erőforrásválság, ökológiai válság “közös halmaza az ember”, tehát a fenntarthatóság fogalmának ismerete aggodalomra és cselekvésre ösztönzi a fiatalokat – jelentette ki a mesteroktató.

Hozzáfűzte, a projekthét új típusú tanulási formát jelent: tanulás játékos formában. A projektek mellett az iskolák meghívhatnak szakembereket is, ellátogathatnak nemzeti parkokba, vagy olyan cégekhez, amelyek a fenntarthatóságra törekednek.

Áder János emlékeztetett arra, hogy Zöld Föld címmel új tankönyvek jelentek meg, és a fenntarthatóság választható tárgy lett a középiskolákban, sőt, idén már érettségizni is lehet abból.

Szűcs Attila rámutatott, ez az egyetlen olyan tantárgy, amely száz százalékban projektérettségit jelent, jól tervezhető, és stabil középszintű érettségi jeles eredményt biztosíthat. A diák megvizsgálhatja például, iskolája környezetében miként állnak hozzá a hulladékokhoz, a szelektív hulladékgyűjtéshez. Egy szakdolgozathoz hasonlóan kutatást végez, az eredményeket értékeli, esetleg javaslatokat fogalmaz meg, az érettségin pedig egy prezentáció keretében számol be minderről.

Áder János megemlítette a Kék Bolygó Alapítvány fenntarthatósággal kapcsolatos, pedagógusoknak szóló ösztöndíjprogramját, Szűcs Attila pedig közölte, három egyetemen érhető el szakvizsgás pedagógusképzés a fenntarthatóság témájában, köztük a Pannon Egyetemen. Ez egyelőre levelező, posztgraduális képzés, de arra kellene törekedni, hogy az egész felsőoktatásban könnyen választható, sőt akár kötelező tárggyá váljon a fenntarthatóság – hangoztatta a mesteroktató. Hozzátette, a Zöld Föld pedagógiai program szemléletmódját már elkezdték beépíteni a nappalis pedagógusképzésbe.

A korábbi köztársasági elnök felvetette, a klímaszorongás vagy az érdeklődés nagyobb-e a gyerekekben. Szűcs Attila azt mondta, életkorfüggő, mikor kezdi el egy fiatal “valós értékén, súlyán látni” a környezeti problémákat, szerencsés esetben a klímaszorongás is aktivitásra sarkallja. Szélsőségek előfordulhatnak, de megfelelő mennyiségű információ és cselekvési lehetőség birtokában inkább cselekedni fog – fejtette ki a mesteroktató, megjegyezve, ehhez hiteles pedagógusra is szükség van.

Áder János kitért arra is, a MOHU (MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.) “éles üzemmódra vált” az év második felében, betétdíjasok lesznek az üveg- és műanyag palackok, alumíniumdobozok, automatáknál vissza lehet majd váltani azokat. Van-e itt tennivalójuk a pedagógusoknak? – kérdezte.

Szűcs Attila mérföldkőnek nevezte a MOHU elindulását a magyar hulladékgazdálkodásban, és jelezte, az idei témahéten kiemelten szerepel a hulladékmentes életvitel és a körforgásos gazdaság.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés