Fenntarthatóság

A boltokban több mint 1400 italcsomagolás-visszaváltó automata üzemel majd

 

Január elsejétől indul az üdítő- és szeszesitalok csomagolásának – műanyag, fém, üveg palackok – kötelező visszaváltása egyes üzletekben; az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) élelmiszer kereskedelmi tagvállalkozásai több mint 1100 üzletben üzemeltetnek majd mintegy 1400 automatát – emlékeztetett az OKSZ csütörtöki, az MTI-nek eljuttatott közleményében.

A visszaváltási rendszer lényege, hogy a gyártó üzemekben újra nem tölthető, ezért csak egyszer használatos italos palackok értékesítésekor, ha a gyártó ezt már fel is tüntette a csomagoláson, a kereskedők kötelesek lesznek 50 forint visszaváltási díjat felszámolni a vásárlóknak az értékesítéskor.

A közlemény szerint az értékesítőhelyeknek az italokat kínáló polcokon, feliratokon, szórólapokon, reklámokban is kötelező lesz feltüntetni a fogyasztói ár mellett az 50 forint visszaváltási díj összegét is, de a nyugtán is szerepelnie kell ennek.

Fotó: illusztráció, canva.com

A visszaváltás a 400 négyzetméternél nagyobb élelmiszerüzletekben lesz kötelező, minden más italt értékesítő árusítóhelyen már nem, de önként bármelyik üzlet csatlakozhat a rendszerhez.

Ezekben az üzletekben a visszaváltást egy automata berendezés végzi, amely ellenőrzi, hogy a bedobott palack visszaváltható-e, megfelelő-e a címkézése, nem sérült-e a palack.

A vásárló az üzletbe visszavitt üres italcsomagolást a visszaváltó automatába dobhatja bele. Ezek az automaták az italcsomagolás ellenőrzését követően azonnal adnak a vásárlónak egy levásárolható vásárlási utalványt, amelynek értéke a visszaváltási díjjal azonos: 50 forint csomagolásonként.

A vásárlóknak a visszaváltási utalványra vigyázniuk kell, mivel ha az elvész vagy megrongálódik, akkor az üzlet nem tudja vásárláskor beszámítani.

Egyúttal jelezték, hogy a nem visszaváltható palackokat tilos az automatákba dobni, azok meghibásodást, károkat is okozhatnak. Nem lehet majd visszaváltani a 0,1 liternél kisebb és a 3 liternél nagyobb palackokat sem.

Továbbá az újratölthető palackokat sem szabad az automatákba beledobni, ezeket a megszokott módon kell az üzletekbe visszajuttatni és átadni.

Arra is kitértek, hogy 2024. januárjától június 30-ig lesz egy átmeneti időszak. Ez arra szolgál, hogy a gyártók megfelelő módon le tudják zárni a már korábban megkezdett átállást az új rendszerre, hiszen a visszaváltás lehetőségét minden egyes italcsomagoláson fel kell tüntetni, ami nem hajtható végre egyik pillanatról a másikra.

Az átmeneti időszakban a gyártók még átadhatnak a kereskedőknek nem visszaváltható csomagolású italféleségeket is, 2024 júliusától viszont már csak a visszaváltás lehetőségét feltüntető címkézéssel szállíthatnak árut.

agrotrend.hu/MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés