Sok napsütésre számíthatunk, amit fátyol- és gomolyfelhők vegyesen zavarhatnak. Csapadék általában nem lesz, de délután, este a nyugati határszélre besodródhat egy-egy zápor, esetleg zivatar. A Dunántúlon...
Sok napsütés várható szétterülő, időnként összeálló gomolyfelhőkkel. Elsősorban az ország keleti harmadában fordulhat elő zápor, az északkeleti határ mentén egy-egy zivatar. Az északnyugati szél helyenként megélénkülhet....
Reggel erősen felhős vagy borult lesz az ég, és a délnyugati országrészben még számíthatunk csapadékra. A délelőtt folyamán megszűnik az eső, illetve északnyugat felől határozottan felszakad...
Közepesen vagy erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés valószínű. Zápor, esetleg zivatar északkeleten, kisebb eséllyel délnyugaton valószínű, míg az ország déli területein inkább az eső lesz...
A sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, amelyek itt-ott jobban összeállnak. A Duna-Tisza közén egy-egy futó zápor előfordulhat. Az északi szél főleg a Dunántúlon és az északkeleti...
A nappali órákban 24 és 31 fok között lesz a hőmérséklet, hajnalonként 12 és 18 fok között. A felhőzet több helyen megvastagodhat, záporok, zivatarok továbbra is...
Kezdetben lehetnek felhősebb körzetek, majd délutánra napos, gomolyfelhős idő várható. Az ország nagy részén nem lesz csapadék, csak néhol fordulhat elő záporeső. Az északi szelet élénk,...
Több órára kisüt a nap, de sok gomolyfelhő képződik, illetve fátyolfelhők is lesznek felettünk. Főleg az ország keleti felén a déli, délutáni órákban elszórtan várható zápor,...
Több órára kisüt a nap, de sok gomolyfelhő képződik, illetve fátyolfelhők is lesznek felettünk. Főleg az ország keleti felén a déli, délutáni órákban elszórtan várható zápor,...
Késő délután egy nyugat felől érkező hidegfront mentén, illetve annak előterében országszerte kedvezőek lesznek a feltételek zivatarok, köztük (legnagyobb valószínűséggel az ország déli felén) heves zivatarok...