A fátyol-, illetve gomolyfelhők mellett napos idő valószínű, majd a nap második felében nyugat felől újabb felhősödés kezdődik. Zápor, zivatar nagyobb eséllyel az északkeleti határ mentén...
A felhőzet kelet felé terjeszkedik, de legalább pár órára szinte mindenütt, délen, délnyugaton pedig több órára is kisüthet a nap. Többfelé, akár egynél több hullámban is...
A délelőtti órákig még a déli megyékben lehetnek felhősebb körzetek, valamint a köd és párafoltok is fokozatosan feloszlanak, majd a nap további részében sok napsütés valószínű...
Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütés várható, és több alkalommal is kialakulhat a nap során zápor, zivatar, helyenként heves zivatar is. A nyugatias szél nagy területen...
A délelőtt folyamán még - főként a Dunántúlon - lehetnek erősebben felhős területek, majd felszakad a felhőzet és mindenütt napos idő várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel....
A hongkongi hatóságok hétfőn a Talim tájfun közeledése miatt részben felfüggesztették a tömegközlekedést, az iskolákban pedig törölték a tanítást.
Sok napsütésre számíthatunk fátyol- és gomolyfelhők mellett. Főként az ország északi, északkeleti részein lehetnek elszórtan záporok, zivatarok, amelyeket akár felhőszakadás is kísérhet. Ugyanakkor kisebb eséllyel és...
Hétfőn a délkeleti országrészben a 39 Celsius-fok sem kizárt. Szerdától többfelé lehet zápor, zivatar, és kissé enyhül a hőség, a hét végén 26-32 fok várható a...
Napos idő ígérkezik, csupán kevés gomolyfelhő képződhet. Csapadék nem valószínű. Az Észak-Dunántúlon az északnyugati, másutt a délies szelet kísérhetik élénk széllökések. A csúcshőmérséklet 32 és 37...
Fokozódó hőség, perzselő napsütés, extrém közeli UV-B sugárzás.Szombaton napközben alapvetően napos, száraz időre számíthatunk. Délután ugyan képződhetnek gomolyfelhők, de csapadék nem várható. Mérsékelt marad a légmozgás,...