Döntően derült, napos idő várható, de napközben gomolyfelhők képződhetnek, illetve délutántól, késő délutántól nyugat felől egyre több magasszintű felhőzet érkezik. Estig csapadék még nem valószínű. A...
A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos, száraz időre számíthatunk. Kis eséllyel egy-egy csapadékgóc előfordulhat. A nyugatias szél főként hazánk északkeleti felén megélénkül, több helyen megerősödik....
A felhős tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és általában sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Kevés helyen északkeleten, illetve kisebb eséllyel a délnyugati, nyugati...
A nap nagyobb részében derült vagy fátyolfelhős, száraz idő lesz, késő délután, estefelé viszont északnyugat felől határozottabb felhősödés kezdődik, és ekkor főként az Észak-Dunántúlon már kialakulhatnak...
Többnyire felhőtlen idő várható, legfeljebb időszakosan lehetnek fátyolfelhők az égen. Általában gyenge légmozgásra számíthatunk, ugyanakkor hajnaltól a Kisalföldön és az Alpokalján olykor élénk lökések kísérik a...
Legfeljebb kevés fátyolfelhő lehet az égen, száraz idő várható sok napsütéssel. A nyugatias szelet főként a keleti országrészben kísérhetik nagyobb területen élénk lökések. A legmagasabb nappali...
Az előzetes adatok szerint megdőlt az országos hajnali hidegrekord szombaton: a Nógrád vármegyei Zabarban 3,1 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet – írta a HungaroMet Zrt. szombaton a...
Túlnyomóan derült idő várható, de helyenként gomolyfelhők is képződnek. Csak a Tiszántúlon élénkülhet meg a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul....
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe – írta...
Általában derült, napos, száraz időre számíthatunk, de főként keleten egy összeáramlási vonal környezetében és a nyugati, délnyugati határvidéken gomolyfelhők képződhetnek. Az északias szelet nagy területen kísérik...