Az összefüggőbb felhőzet fokozatosan a keleti, északkeleti megyékre húzódik, de közben a Dunántúl fölé is felhők sodródnak nyugat felől. A déli órákban északkeleten is csökken a...
A nappali maximumok 27-37 fok között alakulnak, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 23 fok között várható. A légmozgás mérsékelt marad, a néhol felhős időt a...
Észak felől okklúziós front felhőzete, illetve gyenge csapadékrendszere nyúlik be fölénk, így a Dunakanyar és Budapest tágabb környezetében, valamint az Alföld nyugati, középső részein időszakos, többnyire...
Az átvonuló hidegfront hatására nyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, esőre, záporra, zivatarra pedig több hullámban számíthatunk. A zivatarokat intenzív csapadék, illetve jégeső is kísérheti....
Gomolyfelhő-képződés várható fátyolfelhőkkel, emellett többórás napsütésre lehet számítani, majd késő délután északnyugat felől erősebben is megnövekszik a felhőzet. Délutánig legfeljebb elvétve alakulhat ki egy-egy futó zápor,...
A felhőzet reggel, délelőtt szakadozik, csökken, és többnyire napos idő valószínű fátyol- és képződő gomolyfelhőkkel. Elsősorban a hegyekben alakulhat ki délután egy-egy zápor, kis eséllyel zivatar....
Általában sok napsütés várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a nyugati országrészben felhősebb tájak is lehetnek. Egy-egy zápor, esetleg zivatar elsősorban az északnyugati határszélen alakulhat ki. Az...
Az átvonuló hidegfront felhőzete délkelet, kelet felé terjeszkedik, eközben egyre szakadozottabbá válik. A legkevesebb napsütés az ország északnyugati, míg legtöbb a délkeleti felén valószínű. Napközben egyre...
Túlnyomóan derült, száraz idő várható, csak kevés gomoly- és fátyolfelhő jelenhet meg az égen. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet délután 31 és 36, késő...
A keddre érkező hidegfront nem hoz jelentős csapadékot, a meleg, száraz időre számíthatunk. A hét végére növekszik a zivatarok kialakulásának esélye. A nappali maximum 27 és...