Előrejelzések

Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten

Változón felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, olykor élénk széllel és néhol esővel március első hetében. Szerdától csökken a nappali felmelegedés mértéke és már csak 8-15 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok, miközben visszatérnek a gyenge hajnali fagyok is – derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.

Forrás: HungaroMet

Hétfőn (2024.03.04.) a pára- és ködfoltok feloszlása után a délnyugat felől növekvő fátyolfelhőzet és a kevés gomolyfelhő mellett sok napsütés várható A legtöbb helyen nem valószínű csapadék, de nem kizárt egy-egy zápor kialakulása. A déli, délkeleti szelet csak néhol kísérik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű.

Kedden (2024.03.05.) a ködfoltok feloszlása után változóan felhős időre lehet számítani, általában többórás napsütéssel. Néhol előfordulhat eső, zápor. Az északi, északnyugati szél főként a Nyugat-Dunántúlon sokfelé megélénkül. A minimum-hőmérséklet 1-7, a csúcsérték 13-19 fok között várható.

Szerdán (2024.03.06.) a ködfoltok megszűnnek és változóan felhős idő várható, jellemzően többórás napsütéssel. Helyenként előfordulhat eső, záporeső. Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül. Hajnalban 1-6, kora délután 11-17 fok valószínű.

Csütörtökön (2024.03.07.) a ködfoltok feloszlását követően változóan felhős időre lehet számítani több-kevesebb napsütéssel. Néhány helyen előfordulhat eső, zápor. Sokfelé megélénkül az északi, északkeleti szél. A hajnali mínusz 2-plusz 6 fokról 9-15 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Pénteken (2024.03.08.) a ködfoltok megszűnése után jobbára gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Hajnalban általában mínusz 2-plusz 5, északkeleten mínusz 5-mínusz 3 fok is lehet. Kora délután 8-15 fok várható.

Szombaton (2024.03.09.) nagyrészt gyengén, illetve közepesen felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödhet a déli, délkeleti szél. Hajnalban általában mínusz 1-plusz 5 fok várható, de északkeleten hidegebb is lehet. Kora délután 9-16 fokra kell számítani.

Vasárnap (2024.03.10.) nagyrészt közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás, és egyre több helyen eleredhet az eső, záporeső. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik. Hajnalban általában 1-6 fok valószínű, de északkeleten hidegebb is lehet. Kora délután 10-18 fok várható.

agrotrend.hu / MTI / HungaroMet

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés