Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Előrejelzések

Időjárás

Tavasz szél… – enyhülés érkezik

A hét elején számottevő csapadék nem lesz, majd a fokozatosan növekszik az eső, zápor lehetősége, és élénk déli, délnyugati szélre számíthatunk. Nappal 6 és 16 °C között alakul a hőmérséklet, a hajnalok fokozatosan enyhülnek, a hét második felében már 0 fok feletti hőmérsékleteket mérhetünk.


Forrás: OMSZ

Február 20. (hétfő)

Melegfronti felhőzet vonul nyugatról kelet felé, ami miatt a nap első felében még többnyire közepesen és erősen felhős lesz az ég, de időszakosan be is borulhat. Főként északon, északnyugaton lehet helyenként eső. Délután előbb a Dunántúlon, később keletebbre is csökken a felhőzet, kiderül az ég. Ekkor már csak elvétve lehet csapadék. A nyugati, délnyugati szél időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, de északkeleten és a Tiszántúlon néhol 8, 9 fok is előfordulhat.

Február 21. (kedd)

A délnyugati részeken többnyire derült lesz az ég, míg északkelet felé haladva felhőátvonulások várhatók általában többórás napsütéssel. Számottevő csapadék nem lesz. Sokfelé megerősödik a nyugati, északnyugati szél. Hajnalban -1, +7, kora délután 11, 17 fokra számíthatunk.

Február 22. (szerda)

Az északkeleti harmadban erősen felhős idő valószínű, míg délnyugaton eleinte túlnyomóan derült lesz az ég, majd nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet. Hajnalban pára-, ködfoltok lehetnek. Az északkeleti harmadban kisebb eső, zápor előfordulhat. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A hajnali -1, +5 fokról 8 és 15 fok közé melegszik fel a levegő.

Február 23. (csütörtök)

Erősen felhős idő valószínű, de az ország délkeleti felén szakadozottabb is lehet a felhőzet. Elszórtan – elsősorban a Dunántúlon – eleredhet az eső, zápor. A keleti szelet több helyen élénk lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet általában -2 és +5 fok között alakul. A csúcsérték 7 és 14 fok között valószínű.

Február 24. (péntek)

Erősen felhős időre számíthatunk. Szórványosan előfordulhat eső, zápor. Többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél. A hajnali 0, +7 fokról 7 és 16 fok közé emelkedhet a hőmérséklet, északkeleten lesz a hűvösebb idő.

Február 25. (szombat)

Erősen felhős idő valószínű. Szórványosan előfordulhat eső, zápor. A délnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 1 és 6, a maximum 9 és 16 fok között valószínű, délnyugaton mérhetik a magasabb értékeket.

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés