Előrejelzések
Heti időjárás előrejelzés 2025.10.20 – 2025.10.25.
Az ország nyugati, délnyugati részén a magasszintű felhőzet időszakosan vastagszik, ugyanakkor a keleti országrészben lehetnek derült tájak és időszakok, így ott, valamint a Dráva mentén foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyvárosokban, vízpartokon, és a felhősebb északnyugati, nyugati tájakon enyhébb lehet a reggel.

Forrás: met.hu
Hétfő 2025.10.20.
Az egyre vastagodó felhőzet mellett a nyugati országrészben kevesebb napsütés várható, az ország északkeleti részein a pára és köd feloszlását követően akár estig derült maradhat az idő. Csapadék még nem lesz. Hazánk nyugati felén többfelé megélénkül, Sopron és a Bakony térségében olykor meg is erősödik a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között várható.
Kedd 2025.10.21.
Mindenütt erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, legfeljebb átmeneti szakadozások lehetnek. Eső, záporeső előfordulhat, nagyobb eséllyel hazánk északnyugati, északi felében. Az általában délies szelet élénk lökések kísérhetik, északkeleten ugyanakkor gyenge marad a keleties irányú légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a Dunántúlon többnyire 6, 10, keletebbre 1 és 7 fok között alakul, de a kezdetben derült északkeleti hidegre hajlamos helyeken gyenge fagy is lehet. A csúcsérték általában 15 és 20 fok között várható, de az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb környezetében 7, 14 fok között alakul a maximum.
Szerda 2025.10.22.
A felhőzet átmenetileg szakadozik, vékonyodik, így hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Eső, záporeső elszórtan előfordulhat. A déli, délkeleti szelet élénk lökések kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban általában 7 és 12 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélvédett hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hűvösebb is lehet. Délután az ország nagy részén 16, 21 fok közötti értékek valószínűek, de az Északi-középhegység térségében 15 fok alatt maradhat a maximum.
Csütörtök 2025.10.23.
A változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. A csapadékhajlam főként a nap második felében kezdhet el növekedni. A többnyire déli, délnyugati szél élénk, olykor erős lesz. A hajnali 6, 13 fokról délutánra 15 és 23 fok közé melegszik fel a levegő.
Péntek 2025.10.24.
Általában erősen felhős vagy borult idő várható, eső, záporeső akár több helyen is előfordulhat. A nyugatias irányú szelet élénk, erős lökések kísérhetik. Kora reggel 8, 15, délután 15, 22 fokot mérhetünk, délkeleten lehet melegebb az idő.
Szombat 2025.10.25.
Többnyire erősen felhős idő valószínű, eső, záporeső több helyen előfordulhat. A nyugatias szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Kora reggel 5, 13, délután 12, 19 fok valószínű.
agrotrend.hu / HungaroMet
Tovább olvasom
