Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Előrejelzések

Időjárás

A jövő héten néhol még fagyni fog, de közeleg a tavasz

A nappali órákban 4 és 19 fok között alakul a hőmérséklet, de hajnalonként még gyenge fagy is előfordulhat. Több helyütt lehet eső, néhol zivatar. A nemzeti ünnepen is esni fog, emellett a szél továbbra is több helyen megélénkülhet.

Március 13. (Hétfő)

Változó vastagságú közép- és magas szintű felhőzetre számíthatunk. Számottevő csapadék nem valószínű. A déli szél sokfelé megerősödik. Délutánra 10 és 19 fok közé melegszik fel a levegő, délnyugaton mérhetjük a magasabb értékeket.

Március 14. (Kedd)

Hazánk délkeleti felén több órára kisüthet a nap, ugyanakkor nyugat, északnyugat felől növekszik, vastagszik a felhőzet és egyre több helyen elered az eső, zápor. Néhol zivatar is kialakulhat. A déli, délnyugati szél sokfelé megerősödik, majd északnyugatira fordul az áramlás. Hajnalban 1, 10, délután 12, 20 fok valószínű, északkeleten lesz a hidegebb, délnyugaton az enyhébb idő.

Március 15. (Szerda)

Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a nap második felében nyugat felől egyre nagyobb területen felszakadozik, csökken a felhőzet. Az összefüggőbb csapadékzóna fokozatosan kelet felé vonul, mögötte csak néhol alakul ki zápor. Az eső mellett a hegyekben és északkeleten néhol havas eső, hózápor is előfordulhat. Az északnyugati, északi szél sokfelé megerősödik. Hajnalban 0, +7 fokot mérhetünk, délutánra 4 és 12 fok közé emelkedik a hőmérséklet, a csapadékos tájakon lesz a hidegebb.

Fotó: OMSZ

Március 16. (Csütörtök)

Általában több órára kisüt a nap, de gomolyfelhők képződhetnek és nyugat felől vastagodó magasszintű felhőzet is érkezhet. Számottevő csapadék nem várható. Többfelé megélénkül, néhol megerősödhet az északnyugati, később a Dunántúlon a délire forduló szél. A minimum-hőmérséklet -5 és +3, a maximum 8 és 13 fok között várható.

Március 17. (Péntek)

Nagyrészt gyengén felhős, napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Élénk, helyenként erős lökések kísérik a déli, délkeleti szelet. A hajnali -3, +3 fokról 10 és 17 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

Március 18. (Szombat)

Jobbára gyengén felhős, napos időre van kilátás. Csapadék nem valószínű. Élénk, néhol időnként erős lökések kísérhetik a déli, délnyugati szelet. Az éjszakai -1, +5 fokról 13 és 20 fok közé melegedhet fel a levegő.

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés