Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Előrejelzések

Időjárás

A jövő héten elkezdődik a felmelegedés

A nappali órákban már 12 és 21 fok között alakul a hőmérséklet, de hajnalonként néhol még gyenge fagy előfordulhat. A szél több helyen is megélénkülhet, gyenge eső előfordulhat, de nagyobb csapadék nem várható.

Április 10. (Hétfő)

Általában több órára kisüt a nap, de északkelet felől egyre nagyobb területen megnövekszik, majd a délutáni, esti órákban felszakadozik, csökken a felhőzet. Kezdetben az északkeleti országrészben, majd a Dunától keletre szórványosan máshol is eleredhet az eső, zápor. A Dunántúlon kisebb a csapadék esélye. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül. A minimum-hőmérséklet többnyire -2 és +4, a maximum 12 és 17 fok között alakul.

Április11. (Kedd)

A gomoly- és fátyolfelhők mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, majd körülbelül a déli óráktól nyugat, északnyugat felől vastagszik a felhőzet. Főleg a nap második felében valószínű szórványos csapadék, nagyobb eséllyel északnyugaton, majd az északi és a keleti országrészben. Az északi, majd jellemzően a nyugati szél sokfelé megélénkül. A minimum-hőmérséklet 0 és +5, a csúcsérték 14 és 19 fok között alakul.

Április 12. (Szerda)

Fátyolfelhős, napos idő valószínű, de napközben nyugat felől fokozatosan megvastagodhat a felhőzet. Elvétve előfordulhat gyenge eső. Az északnyugati, majd a délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Hajnalban 1 és 7, a délutáni órákban 15 és 21 fok között alakul a hőmérséklet.

Fotó: OMSZ

Április 13. (Csütörtök)

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég és többfelé várható eső, zápor. A délnyugati, majd északnyugati, északi szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban 4 és 10, délután 11 és 21 fok között alakul, északnyugaton mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.

Április 14. (Péntek)

Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, a nap második felében azonban nyugat felől már csökkenni kezdhet a felhőzet. Többfelé valószínű eső, záporeső. Az északi, északnyugati szél sokfelé megerősödik. A hajnali 2, 9 fokról délutánra 10, 16 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Április 15. (Szombat)

Északkeleten nagyrészt borult maradhat az ég, másutt általában közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás. Az északkeleti országrészben többfelé, máshol csak helyenként valószínű csapadék. Sok helyütt megélénkül, néhol megerősödhet a nyugati, északnyugati szél. A minimum-hőmérséklet többnyire 0 és +6, a maximum 10 és 18 fok között várható, délnyugaton lesz a melegebb, északkeleten a hidegebb idő.

agrotrend.hu / OMSZ

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés