Hírek

Veszélyes betegség szedi áldozatait a szarvasok között

Először mutatták ki a félelmetes zombikórt a Yellowstone Nemzeti Parkban. A betegség elsősorban a szarvasokat érinti, amik a kórtól nyáladzani kezdenek, fülüket lehajtják, mozdulatlanok, és nem reagálnak a külvilág ingereire, végül elpusztulnak. A krónikus sorvadásos betegségnek nevezett kór végzetes, és egyelőre a szakértők sem tudják, miként állítható meg a terjedése.

A Nemzeti Park Szolgálat tisztviselői közölték, hogy a betegséget a Yellowstone-tó közelében talált elpusztult felnőtt szarvasban azonosították. Az állatot eredetileg márciusban fogták be a wyomingi Codyban, majd GPS-jeladóval ellátott nyakörvet tettek rá, így sikerült beazonosítani az elpusztult példányt. Az adatok szerint a szarvas október közepén pusztult el.

Forrás: pxhere.com

Először sikerült egyértelműen megerősíteni a betegség jelenlétét a Yellowstone Nemzeti Parkban. Több diagnosztikai vizsgálatot is végeztünk a kór megjelenésének igazolására– áll a kormányhivatal által kiadott sajtóközleményben.

Mi az a „zombikór”, vagy krónikus sorvadásos betegség?

A CDC szerint a szarvasok, a jávorszarvasok, a rénszarvasok és a vapitik is megbetegedhetnek a krónikus sorvadásos betegségtől, amelyet eddig Észak-Amerikában, Norvégiában és Dél-Koreában azonosítottak. A szervezet szerint több mint egy évbe is beletelhet, mire az állatoknál megjelennek a tünetek, de akadnak olyan példányok, amelyek tünetek megjelenése nélkül pusztulnak el a kórtól. A krónikus sorvadásos betegséget nem baktérium vagy vírus, hanem fehérjetermészetű fertőző ágensek, ún. prionok okozzák, amelyek az agyban okoznak végzetes károsodásokat.

A KÖZPONTI IDEGRENDSZERT TÁMADÓ BETEGSÉG ÁLTAL SÚJTOTT ÁLLATOK LEFOGYNAK, NYÁLADZANAK, ALIG MOZOGNAK, GYAKRABBAN ISZNAK ÉS VIZELNEK, FÜLÜK LEKONYUL, VÉGÜL PEDIG ELHULLANAK.

A krónikus sorvadásos betegség általában testnedvekkel, illetve vizelettel és ürülékkel terjed. Az állatok akkor is megfertőződhetnek, ha takarmányuk vagy legelőhelyük a betegséget hordozó prionokkal szennyeződik.

Egyelőre nincs hatékony eszköz a betegség felszámolására, a szakértők csak annyit tudnak tenni, hogy figyelik a terjedését, és fokozzák a mintavételes vizsgálatokat.

Veszélyes lehet az emberre a betegség?

A CDC szerint egyelőre nincs információ arról, hogy emberek is megfertőződtek volna. Ugyanakkor bizonyos aggodalmak szerint a kockázat még mindig fennáll. Egyes tanulmányok kimutatták, hogy a krónikus sorvadásos betegség veszélyt jelent a majmokra, amelyek fertőzött állati húst esznek, vagy fertőzött állati agyvelővel vagy testnedvekkel érintkeznek.

A kutatók tovább vizsgálják a betegség természetét, illetve azt, hogy mennyiben érintheti az embereket, emellett igyekeznek azonosítani a fertőzés lehetséges forrásait is.

agrotrend.hu / origo.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés