Városi környezet és növényi alkalmazkodás

A növényvédelemről a legtöbb embernek a szántóföldek, gyümölcsösök és szőlők jutnak eszébe, ahol viszonylag jól ismert talajviszonyok, fajösszetétel és technológiai háttér mellett lehet döntéseket hozni. A városi zöldfelületek esetében azonban egészen más a helyzet: itt a növények egy töredezett, erősen módosított környezetben próbálnak életben maradni. A talaj gyakran építési törmelékkel kevert, a gyökérterük korlátozott, a mikroklíma szélsőséges, a levegő és a talaj szennyezett és mindehhez hozzáadódik a közlekedés okozta mechanikai, kémiai terhelés. Ezek mellett a városi zöldfelületeknek egyszerre kell szolgálniuk a lakosság jóllétét, az ökológiai szolgáltatások megőrzését, mindezt úgy, hogy a növények mindennapi „üzemmódja” tulajdonképpen túlélés a folyamatos stressz viszonyai közé szorult. Ez az alapvetően más kiindulóhelyzet az oka annak, hogy az agráriumban megszokott növényvédelmi megközelítés csak korlátozottan érvényesek a városi térben.

A város és az út menti környezet egyik legmeghatározóbb sajátossága a hő- és vízháztartás eltolódása. A sűrű beépítés, az aszfalt és beton nagy kiterjedésű, összefüggő felületei nappal jelentős mennyiségű hőt nyelnek el, éjszaka pedig lassan adják le, így kialakul a városi hőszigethatás. A fák és cserjék erre megnövekedett párologtatási igénnyel reagálnak, miközben a gyökérzónában gyakran vízhiánnyal küzdenek a burkolatok és a gyorsan lefutó víz, valamint a tömörödött, levegőtlen talaj miatt. Sok városi fa valójában egy keskeny, burkolatokkal körbezárt talajhasábban próbál gyökeret verni, amely térfogatában és minőségében össze sem hasonlítható egy természetes vagy mezőgazdasági élőhely talajprofiljával.

Forrás: pixabay.com

Ez már önmagában nagy teher, azonban messze nem az egyetlen stresszor a városban. Hiszen társul még mellé légszennyezés is, mely a forgalomból származó por, nitrogén-oxidok és egyéb szennyezőkkel terheli a környezet. Ezek jelentős része a lombozaton, illetve a közvetlen környezet talajfelszínén csapódik le. A levelek felületére tapadó por egyrészt fizikai akadályt jelent a gázcserenyílások számára, másrészt nehézfémeket és más toxikus komponenseket is hordozhat. A fák és cserjék hozzájárulnak a levegőminőség javításához, de közben szöveti szinten viselik ennek a terhét. A talajban a különböző szennyezőanyagok hosszabb távon megváltoztatják a talaj kémiai összetételét, szerkezetét és biológiai aktivitását, ami visszahat a gyökérzet működésére és a növény tápanyagforgalmára.

A városi utcák és utak mentén a mikroklímát tovább bonyolítja az épületsorok és az infrastruktúra által meghatározott szélviszony. Az egyenes utcák, burkolt felületek, házfalak között gyakran erős szélcsatorna-hatás érvényesül, amely fokozza a levelek és a talaj felszínének kiszáradását. Ezek az ilyen ismétlődő, mindennapinak tekinthető hatások összességükben jelentős fizikai és kémiai terhelést jelentenek a növények számára.

A forgalom direkt mechanikai hatásai a városi növényállomány állapotában gyakran azonnal látható nyomot hagynak. A járdákra felhajtó vagy a zöldsávban parkoló autók rendszeresen átgázolnak a gyepen, fatányérokon, bokrokon, a gumiabroncsok pedig tovább tömörítik a talajt a gyökérzóna felett. A gyalogosforgalom, a kutyasétáltatás, a közterületi rendezvények mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a fák körüli talajfelszín csupasz, taposott, erodált felületté váljon, ahol talajtakaró növényzetnek alig marad esélye. Ezek a mechanikai sérülések önmagukban is gyengítik a növényeket, ugyanakkor sebfelületet is nyitnak, amelyen keresztül különböző kórokozók könnyebben behatolhatnak a szövetekbe.

Fontos, kiemelnünk, hogy a talajba jutó szennyező anyagok hatása nem áll meg a növényeknél. A csapadékvízzel és olvadékkal keveredve lemosódhatnak az alacsonyabb fekvésű területekre, víznyelőkbe, árkokba, zöldsávokba és onnan továbbjuthat a felszíni vagy felszín alatti vizekbe is. A terepi vizsgálatok azt mutatják, hogy a legnagyobb közlekedésből származó szennyezőanyag terhelés az út széléhez legközelebbi sávban jelentkezik, de a hatás több tíz méterre is kimutatható, módosítva az út menti talajok kémiai tulajdonságait és a vegetáció összetételét.

A bemutatott stresszorok azonban nem külön-külön hatnak, hanem egymást erősítő módon. Egy fa vagy cserje, amely egyszerre él tömörödött, szennyezett talajban, forró nyarakon, szennyezett levegőben, rendszeres ágtörésekkel és kéregsérülésekkel, jóval kevesebb tartalékkal rendelkezik bármilyen további megterhelés elviselésére. A gyakorlatban ez csökkenő éves növekedésben, ritkuló lombkoronában, aszimmetrikus, „féloldalas” koronákban, gyakori ágszáradásokban jelenik meg. A legyengült állapotú fák kevésbé képesek ellenállni a kártevőknek és kórokozóknak, így könnyebben válnak különböző szúbogarak, kéregfúró rovarok, korhasztó gombák áldozatává. Ilyenkor gyakran félrevezető, ha a látható kártevőt vagy gombát nevezzük meg fő okként: a háttérben rendszerint évek alatt felhalmozódott környezeti stressz áll, amelynek következtében a növény egyszerűen elveszíti regenerációs kapacitásának jelentős részét.

A városi környezetben nemcsak az egyes egyedek gyengülnek el, hanem az egész növényközösség szerkezete is módosul. A rendszeresen bolygatott, taposott út menti sávokban a fajszegény, gyomokban gazdag vegetáció válik jellemzővé. Itt azok a fajok lesznek a nyertesek, amelyek jól tűrik a mechanikai igénybevételt, a tápanyag-ingadozást és szennyezőanyag koncentrációt. Például a libatop, a disznóparéjfélék,  a parlagfű és más allergén gyomok, szárazság- és bolygatástűrő egy- és évelő növények.

A fák és cserjék kártevő- és kórokozó-együttese szintén alkalmazkodik ehhez a sajátos környezethez. A gyengült lombú fákon könnyen felszaporodnak a szívó kártevők (levéltetvek, pajzstetvek, kabócák). Bizonyos városi specialista fajok, mint például egyes aknázómolyok vagy csipkéspoloskák, jól kihasználják a faegyedek gyengült védekezőképességét és az egyoldalú fajösszetételt (sorfák). A koronaritkulás és az ismétlődő ágszáradások helyén korhasztó gombák és taplók jelennek meg, amelyek tovább rontják az egyedek statikai állapotát, így a növényvédelmi kérdés közvetlenül összekapcsolódik a közterületi baleset-megelőzéssel is.

Mindezek alapján jól látható, hogy a városi és út menti növényvédelem nem értelmezhető pusztán a hagyományos kártevő–kórokozó–gyom háromszög keretei között, és nem hasonlítható egyszerűen a mezőgazdasági gyakorlatokhoz. Itt a növények már a kiindulópontnál sokszorosan terhelt környezetben élnek, a beavatkozási lehetőségek pedig – legyen szó vegyszerhasználatról, talajcseréről vagy gyökértérbővítésről – erősen korlátozottak jogi, műszaki és társadalmi szempontból egyaránt. A cél nem a hozam maximalizálása, hanem az, hogy a fák és más zöldfelületi elemek hosszú távon képesek legyenek ellátni azokat az ökoszisztéma-szolgáltatásokat, amelyek a városi lakosság jólléte és a fenntarthatósági célok szempontjából kulcsfontosságúak: árnyékolás, párologtatás, por- és zajcsökkentés, élőhelybiztosítás. Ebben az összefüggésben a növényvédelem sokkal inkább a komplex terhelések mérsékléséről, a vitalitás fenntartásáról és a hosszú távú működőképesség biztosításáról szól, mintsem egy-egy kártevő látványos visszaszorításáról.

agrotrend.hu / Növényvédőszer